Ha szerda, akkor nekünk Spartan edzés. Ha Spartan edzés, akkor általában a Rákosmenti TK sporttelepe a bázisunk, mert ott szinte teljes infrastruktúrával tudunk készülni a nagy megmérettetésre. Két jelentékeny dologra nem alkalmas a rákoscsabai környezet: az emelkedők leküzdését és az igazi terepfutást nem tudjuk helyben gyakorolni. Még szerencse, hogy a közelben, Pécelen mindkettőt bőséggel megtaláljuk. Ma felfutottunk az Apáca- dombra, majd ha már ott voltunk, körbenéztünk a környéken is.
A szokásos "előtte" képen a mai Csapat 4/5-e, a teljes Vokál 4/6-a látható.
Az útvonalunk első szakasza a péceli Penny Market parkolójából indult, a "hírhedt" Pihenő utcán keresztül egészen a Trianoni emlékműig tartott. Ez a szakasz 2,5 kilométer hosszan néhol alattomosan, máshol brutálisan emelkedő aszfaltozott út, amiben a csúcson lévő emlékműig kicsit több, mint 250 méter szintemelkedést tudott elrejteni az Anyatermészet. Ment is a csapat szépen, rendesen felfelé, Áronnal az élen szokás szerint. Egy idő után már csak a fenekét láttuk, később már azt sem. Az "öregek" is kitettek magukért ki-ki a saját tempójában küzdötte le a pulzusgyilkos métereket. Két alkalommal befutottunk a keresztező utcákba, hogy a jobbára sík felületen rendezni tudjuk a légzésünket, de utána nyomtuk tovább megállás nélkül. Az emlékmű előtt még egy sísánc forma emelkedő leküzdése várt ránk, majd a Rockytól jól ismert lépcsőfutás és levegőbe csapás következett:
Csúcs ez az érzés!
Ezután külön utakon folytatta a társaság, ami inkább volt véletlen, mint tudatos, de az egyik csapat Maglód felé, míg a másik Gödöllő felé indult neki a néhol sáros, terepjárók és munkagépek által kijárt földutaknak, gyűjtve a tokaji Spartan Super teljesítéséhez elengedhetetlen kilométereket. Mindeközben találkoztunk "sportoló" quadosokkal, akiknek az volt a legnagyobb problémájuk, hogy nem eléggé hangos a motorjuk, dühöngtünk azon, hogy az egyéni érdek megint a közösségi érdeket hágta meg hátulról, amikor az emlékmű alatti - egyébként természetvédelmi oltalomra érett - területet valaki beszántotta és ezzel gyakorlatilag Pécel egyik kedvenc sport és kirándulóútvonalát szünteti meg (szépen csendben, a hatóságok értő asszisztálásával), de szép számmal jöttek szembe futók is, ami azért megnyugtatta a szívünket, hogy nem veszett még el teljesen a világ!
Ránk is esteledett, de nem ez tartotta lázban a csapatot, hanem az, hogy "vajon mennyit futhattunk eddig és hol járunk?" Az első olyan közös futásunk volt, amikor csak úgy belefutottunk a természetbe, minden támpont nélkül. Többünknek a Shrek című mesefilm és a szamár jutott eszünkbe, aki a közös szekérúton percenként kérdezi meg barátaitól, hogy "Ott vagyunk már?"
A könnyed, jóleső 10,4 km- es terepezés után a krónikás hajlékában vártuk össze egymást, hogy a teljesített táv okán, büszkeségtől dagadó mellkassal induljon mindenki haza és várja a következő -már egyáltalán nem lehetetlen - küldetést, a vasárnapi Actimel 10 km-es utcai versenyét a Spar Maraton Fesztiválon.
Az "utána" képen egyáltalán nem látszik, hogy mekkora utat tett meg a Vokál a mai edzés során. Nagyot ment a társaság!
Aroo!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.