Túl van a Vokál az utolsó beéneklésen is! Ma Szegeden, a II. BioTech USA Mezei Futóverseny 12 km-es távján mértük le a felkészültségünket, tapasztaltuk ki a terep és a saras pálya sajátosságait, továbbá egy hangulatos, közös ebéddel zártuk le a Spartan Race felkészülésünket. Jöhet a várva várt előadás!
Harcra készen a gárda, még szalonképes állapotban
A fekete Ford "csapatbuszunk" ma reggel Szeged felé vette az irányt, hogy ott újabb tapasztalatokkal gazdagodjunk és további állóképességet szerezzünk a Spártai felkészülésünkben. Az előre megtervezett programunkban a II. BioTech USA Mezei Futóverseny úgy szerepelt, mint a terep + dagonyázás (víz, sár, eső) próbája, továbbá a 12 km-es távjával a Spartan Race versenytáv 80%- ának megfelelő (előre megtervezett!!!) tempójú teljesítése. Én egész szombat este, de még vasárnap hajnalban is jártam az esőtáncot, hogy ne legyen hiábavaló a tervezésem és nehogy, valami száraz, szikes talajon, verőfényes napsütésben kelljen megtartanunk a főpróbánkat. Kérésem meghallgattatott, nyálkás, esős, ködös idő, nagyszerű saras és pocsolyás talaj várt bennünket. Kell ennél több kezdésnek?
A tett helyszíne, Gyála-rét Borostyán bírtok
A pálya egy töltés két oldalán került kialakításra, jól szituált 3 km-es lélekölő egyenesekkel (2x oda-vissza), ahol a képen is látható jobb oldali pályarész (odaút) magas, vizes füvön és szűk, sáros autónyomon haladt, míg a bal oldali (visszaút) gyakorlatilag egy egybefüggő pocsolya volt, amelynek mélységét csak a "mederszakasz" kialakításáért felelős munkagép keréknyoma határozta meg előre tervezhetetlen módon. Olyan volt ez nekünk, mint egy nagy Spártai Kinder tojás, csak akkor tudjuk meg, hogy mit kapunk, amikor belenyargalunk a néhol bokáig, máshol vádli középig érő pancsiba. Ezúton gratulálunk a rendezőknek, mert a terveinknek tökéletesen megfelelő pályát állítottak fel számunkra némi bónusszal, mivel a fordítókat (frissítő állomást) és az ellenőrző pontokat a töltés tetején alakították ki, ahová saras, csúszós emelkedőkön vezetett az út, a célt pedig szinte megközelíthetetlenné tették egy komolyabb mocsárral, amit csak egy drótkerítés szélén egyensúlyozva lehetett elérni, egyes oszlopban. Ez volt ám az igazi élménykemping!
Elég uncsinak néz ki elsőre, de kóstolás után megtanulod, hogy soha se feltételezz!
Rajtszámfelvétel, átöltözés, kötelező előtte fotó és már mehetünk is az indulási zónába, ahol javában zajlott a 6 km-es verseny és a bemelegítés.
Mindig sokat adunk az adott versenyhelyszínen lakók hétvégi hangulatához
A bemelegítés minden pillanatát full komolyra vesszük
A senior csapatrész éppen taktikát egyeztet...feleslegesen!
...és ott volt még a dugóka is!
Majdnem elfelejtettem megemlékezni Dugókáról, aki új elem volt az életünkben,de élmény volt vele találkozni, az nem vitás! Dugóka nem más, mint az időmérő eszközünk, akinek az volt a feladata, hogy:
1.) Valamelyik ujjunkra szerelve elszorítsa annak vérkeringését és ezzel folyamatos stresszállapotot biztosítson a fáradó agyunk számára.
2.) A 3 km- es etapok végén, a dombra felfutva mérje a részidőinket, amihez egy hölgy kezében lévő eszköz 2 cm- es átmérőjű lyukába kellett határozott mozdulattal behelyezzük Dugókát. Ez mondjuk az első alkalommal elég könnyen ment is, de a fáradással együtt a dugás hatékonysága is csökkent, több alkalommal nem ment a "csont nélküli" teljesítés.
Fénykoromban sem gondoltam jónak, hogy egészséges dolog lenne 75 perc alatt Dugóka négyszeri használata, de ezen a rendezvényen nem nagyon foglalkoztak semmilyen hímsoviniszta állásponttal, csak nyújtották felém a Dugóka negatívját én meg oxigénhiányos állapotban azon stresszeltem, hogy sikerüljön megfelelő minőségben teljesítenem.
A rajt előtti pillanatok- annyira gáz volt a célegyenes, hogy elé vonult a társaság és a pálya elejéről indultunk
A rajt és a cél nem egy pontra esett, mivel annyira mély és saras volt a talaj a célegyenesben, hogy a tömeget nem lehetett átfuttatni rajta, így a nulladik lépés az volt, hogy átvonultunk együtt a pálya elejére és a pampáról indult a mezőny.
Az a tócsáktól csillogó szakasz ott a távolban a célegyenes, Imádnivaló!
A verseny amolyan Vokálosra sikeredett, több alkalommal megbotránkoztattuk, vagy éppen elköteleztük magunk mellett a velünk futókat. Nekünk eddig mindig sikerült valami olyannal előrukkolnunk, ami ránk irányította a figyelmet vagy éppen motiválta a körülöttünk lévőket. Elég csak megemlíteni azt a visszatérő jelenetet, amikor a csapat Junior párosa minden kilométerjelzőnél megáll, majd a futók mellett kartámaszba helyezkedik és lenyom 20-20 db szabályos fekvőtámaszt - mindezt egy futóversenyen - és ezután folytatja az útját. Többen ufótámadásra gyanakodtak, majd kényszerzubbonyért kiáltottak, de a végén mégis több volt az elismerő szó és a vállveregetés, mert így is a mezőny közepével ért be Lali és Áron...240 fekvőtámasz és 12 km terepfutás után.
Az sem lehetett gyenge látvány kívülről, amikor a három élettapasztalattól duzzadó, köpcös, pocakos, kopaszodó, full motivált alak zabolázhatatlan musztángként vágtázott át a legnagyobb pocsolyákon, vízzel telt üregeken hónaljig csapva fel a saras vizet kilométereken keresztül a komoly futók között. Egy tündéri kis Hölgy oda is jött a végén és elmondta, hogy először nem értette, milyen betegségben szenvedünk, de aztán már nem nagyon volt kedve eltávolodni tőlünk, mert átragadt rá is a lelkesedésünk. Erről a vágtázásról még csak annyit, hogy az Urak akkora májerek már a futásban és annyira élvezik a sebességet, hogy a legkevésbé sem sikerült őket a versenyre tervezett futótempóra rábírni, állandóan újraírták a versenytaktikánkat.
Mentünk mint a mérgezett egér végig a pályán, nem törődve az esetleges sérülés veszélyeivel. Nekem az utolsó dombra felfutásnál begörcsölt a bal combhajlítóm és ha akkor nem fékezek majdnem nullára, akkor valószínű, hogy búcsút mondhattam volna a jövő heti versenynek. Persze, beindult a csapat óvó- védő reflexe és két oldalról közrefogva, segítve futottunk be a célba, ahol már várt bennünket az Utánpótlás kisimult arccal, kipihenve és tokától bokáig retkesen.
Dagonyázva érkezik a három öreg is
Csapatmunka a célegyenesben
Büszkeségeink célbaérés után, háttérben a rajongótáborral
Volt még egy érdekes közjáték a befutó után, amit mi nem hallottunk ugyan, de a Srácok elmesélése alapján elég erősre sikerült. Történt ugyanis, hogy a sok Spartan Lajhár és az OLB Vokál feliratú egyenpóló arra sarkallta a helyi műsorközlőt, hogy a mellette fényképező Lajost és Áront megkérdezze, hogy kik is vagyunk mi valójában? Sokan vagyunk, együtt vagyunk, egyformák vagyunk, amiből ketten meg ott voltak a közelben. Nekik szegezte a kérdést:
- Mi a csapatotok neve?
- OLB Vokál, érkezett a fiúk válasza a mikrofonba.
Ritkán taglaljuk a nevünket nagy plénum előtt (tudjuk is, hogy miért), nekünk a Vokál a Vokál, de ott van még az a három betű, az OLB (számunkra teljesen más jelentéssel), ami nagyon felizgatta a szpíkert és nem tágított:
- Ez nagyszerű, de mit jelent a három betű O...L...B a Vokál előtt? ...és már nyújtotta is a mikrofont a fiúk orra alá.
- Okádd Le a Bokám, visszhangzott a kihangosított válasz a Gyála-réten összegyűlt nagyérdemű okulására.
- Hoppá, akkor ezt most benéztük, kedves közönség! Khm, akkor, most nézzük tovább az érkezőket... vetett véget a kínosan vicces, vagy viccesen kínos helyzetnek a szervező.
Marcsival, a törzsszurkolóval
200 km távolságra otthonról és a szurkolótáborunktól sem voltunk egyedül, mert a célban várt bennünket Marcsi, aki Gábor ismerőse és csak azért látogatott ki ide ebben a nem túl emberbarát időben, hogy szurkoljon nekünk a befutónál. Nagyon köszönjük neki, hogy emelte a rendezvény fényét és azt is, hogy a kötelező, 30 percen belüli szánhidrátpótlást is elősegítette a nagyon finom csemegéivel. A Vokál azonnal i hatállyal törzsszurkolóvá avatta Őt!
Malackodás után
Orgonasípok
Azonnali szénhidrátpótlás a csapatbusznál. Köszönjük, Marcsi, életeket mentettél!
A Csapat 5/6-a teljesítette. Eközben Budapesten Bene Peti barátunk futással és kerékpárral korrepetált.
Átöltözés után záróebéd várt ránk a Régi Kiskőrössy Halászcsárdában, ha már Szeged, akkor kezdjük a regenerációs hetünket halászlével! Komoly munkán van túl a négy elsőbálos Spártai, azt mondhatjuk, hogy szinte a nulláról indultak egyesek, de a mai eredményt és a barátaim fizikális állapotát látva nagyon bizakodó vagyok az előadást illetően!
Árvízmérték a legsudárabb jegenyével
Haltepertő előételnek. Csak a kenyeret figyeljétek!
Már ezzel jóllaktunk
Bene Petinek is hagytunk belőle, mert ő éppen otthon éhezett:-)))))
Jött a hallé, ritka finom cucc volt!
Jutalom a nap végén
Hazaúton, elpilledve
Aroo!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.