Ideggyenge pisztolyhősök avagy a törvény őrei

Miért nem hatnak a sárga lapok?

A sportapuka képtelen objektíven kezelni a dolgokat, áll a lelátón, szotyolázik és torka szakadtából üvölt. Elfogult, mert a sportoló gyermeke miatt személyesen is érintettnek érzi magát minden rossz kapura lövésben, vitatható ítéletben vagy szabálytalan megmozdulásban. A sportapuka őszinte és politikailag egyáltalán nem korrekt, ha a véleményalkotásról van szó! 

pushy_parent.jpg

Magam is ilyesféle "futballfater" voltam, de hála az égnek a keményebb idők elmúltak már. A labdarúgó gyerekem felnőtt, van saját igazságérzete és meg is tudja védeni magát. Nincs szüksége a támogatásomra. Ettől függetlenül én megmaradtam szurkolónak és a mai napig van véleményem a kedvenc játékomban történtekről. Ma már inkább azt próbálom kutatni, hogy mi miért történik a pályán és azon kívül, és ez milyen hatással van a meccsélmény minőségére.

Az utóbbi hetek történései után nem könnyű megértenem, hogy valójában a foci még mindig a show business része, vagy csak színpadi díszlete a játékvezető sporttársak önmegvalósítási törekvéseinek. A labdarúgás alapvetően egy élményszerző tevékenység úgy a labdarúgóknak, mint a szurkolóknak, de azért azt furcsállom, hogy a sokszor a játéktér részeként meghatározott sípos embereket - akiknek elő kellene segíteni ezt az "ügyfélélményt"  - erről senki nem tájékoztatta.

Nagyon is önálló életre keltek manapság és amellett, hogy a munkaköri leírásuk minden fellelhető forrásban úgy fogalmaz, hogy " ő irányítja a játékot és gondoskodik a szabályok betartásáról" - tehát vezetők a zöld gyepen - mégis már-már túl komolyan veszik önmagukat és nem foglalkoznak azzal az örök érvényű kitétellel, hogy az a jó játékvezető aki háttérből, szürke eminenciásként végzi áldásos tevékenységét. 

poll.jpg

A legutóbbi bőszítő élményem egy BLSZ I-es mérkőzés volt, ahol néhány perc után már rossz volt nézni a hivatalos személy magánszámát, aminek a végén a színészi átélés sajnos szakmai hibákhoz is vezetett (gól, ami nem gól, sárga lap, ami nem az.). Olyan érzésem volt, mintha egy napig csak ósdi westerneken gyakorolta volna csípőmagasságból a kártya előhúzását. 11 percenként (!) adott sárga lapot, amiből az egyik bepirosodott. A büntetések 2/3-a játékvezetővel való kommunikáció eredményeként született, nem holmi elkésett becsúszások, meg könyöklések után. Szövegért, ötöt!!! Voltak persze közöttük jogos lapok is, például a piros kártya második sárgája ilyen volt, de az egy szabálytalan becsúszás volt.

Egy idő után már annyira meg volt elégedve magával a spori, hogy elkezdett nagyokat tévedni, mindkét fél kárára. A gyengébb kárára jobban, valahogy ez is törvényszerű. Az egyik nagy kedvencem a "tévedések" témában, amikor egy magasabb osztályú mérkőzésen, a hátrányba került csapatra 25 perc alatt négyszer számolt rá (adott szövegért piros lapot). De az sem volt piskóta, mikor az aktuális játékvezető azért adott NB III-as mérkőzésen sárga lapot a sérülésből visszaérkező játékosnak, mert a kérése ellenére nem cserélte ki ugyanolyan számú mezre az összevérezett sajátját -csak más számúval tudták pótolni a maradékból -, majd megpróbálta neki  ugyanezt meg is magyarázni. Egyébként, tud valaki olyan NB III-as csapatról kis hazánkban, akik két teljes garnitúra ugyanolyan színű mezzel mennek el idegenbe játszani?

secondcolumn.jpg

 (Fotó: www.telegraph.co.uk)

Úgy viselkednek ezek a jóemberek, mint a szalag melletti betanított munkások, akiknek megmondták hogyan és mikor kell emelgetni és ők mérlegelés nélkül csak emelgetnek csak emelgetnek és emelgetnek. Nagyon érdekelt, hogy ez csak ennek a mérkőzésnek a problémája vagy máshol szinteken is hasonló-e a helyzet. Ezért önszorgalomból összeszámoltam a forduló (2015.02.28-03.01.) összes büntetőlapját az NB I -től a BLSZ I. osztályáig.

Íme az eredmény:

Bajnokság   Mérkőzések száma Sárga lapok száma Piros lapok száma Lapok átlaga/mérkőzés
NB I 8 34 3 4,6
NB II 8 43 5 6
NB III 22 102 5 4,9
BLSZ I 5 33 2 7

 

 Azt gondolom, hogy az 5,6 -os összesített lapátlag a magyar foci  első négy vonalában magáért beszél, de az általam is kifogásolt BLSZ I-ben öt mérkőzés alatt 7 sárga lapos átlag az több, mint elviselhető. Állítom, hogy ezzel a felfogással sokkal többet ártanak, mint használnak. A meccsélménynek - amiért ez az egész hókuszpókusz létrejött - egészen biztosan! Az ellenőrök és a csúcsszerv vezetői biztos azt mondanák, hogy ez így volt helyes, mert rendnek és fegyelemnek kell lennie a pályán! Pedig, nem kellene így lennie, csak egy kicsit nagyobb odafigyelésre és tudatosabb, megfontoltabb játékvezetői döntésekre lenne szükség!

A problémát az indokolatlanul magas önértékelés mellett abban látom, hogy e mellé nem társul masszív élettani és vezetéstani tudás és ennek tudatos alkalmazása a döntéseik során. Elsőre ez a két dolog különbözőnek tűnhet, de mégis összefüggenek. Azt kellene belátniuk a sporttársaknak, hogy a labdarúgók a mérkőzések során nem csak élettanilag (keringés, agyi vérellátás, hormonális szabályozás), hanem lélektanilag is hullámvasúton ülnek, a terhelésük folyamatos, fáradnak és ez visszahat az ítélőképességre, az önkontrollra. Az agyi döntési mechanizmusok annál tudatosabbak, minél felkészültebb a szervezet élettanilag is az adott krízisszituáció kezelésére, azaz megfelelő fizikális és mentális kondícióval rendelkezik a játékos. Ezek a kondíciók a terhelés hatására, az idő múlásával romlanak. A megfelelő edzettségi állapot nagyobb önkontrollt és megfontoltabb döntéseket, míg a gyenge fizikális felkészültség eleve rosszabb döntéseket és alacsonyabb önkontrollt eredményez. A bajnokságok szintjein az NB I-től lefelé haladva egyre inkább csökken az átlagos edzettségi állapot, tehát törvényszerű, hogy statisztikusan is több visszaszólással, nem irodalmi magyarázattal, egyáltalán több oda nem illő eseménnyel kell számolnia a játékvezetőnek. 

Ebben a helyzetben hiányzik sokszor valami a játékvezetők eszközei közül, a színes plasztikkártyáik mellől. Ez pedig nem más, mint az érzelmi intelligencia (EQ). Az a személyes készség, ami arra teszi képessé, hogy ne csak kizárólag a szabályok alapján mérlegelje a helyzetet, hanem érezze át (empátia), mi is történik a vele perlekedő játékossal ebben a helyzetben élettanilag és lélektanilag egyaránt, a döntéseiben pedig maga is gyakoroljon önkontrollt (érzelmi tudatosság és önszabályozás) és igyekezzen jó vezetőként inkább így irányítani, katalizálni, mint sem folyamatosan szankcionálni. 

blog-_eq_abra.jpg

(Forrás: www.motivartis.hu)

Tény, hogy az utóbbi az egyszerűbb és addig, amíg az ő vezetői közül sem látja át senki ennek a szükségességét, addig marad a folyamatos és felesleges feszültség játékos és játékvezető között. Pedig, a fent leírt készségek tanulhatók, fejleszthetők, csak akarni kell a változást. 

Addig is egy klasszikussal szeretnék üzenni a játékvezető társadalomnak: 

rejto01.jpg

(Forrás:www.mno.hu)

Azért hagyjanak fel ezzel a gyakorlatukkal, mert nem vezet eredményre! Azért, mert nem kizárólag poroszos pedagógiai szemlélettel kell vizsgálni a problémát és nem a játékosok józan belátására és a büntetés utáni szégyenérzetére kell apellálni! A játékvezetőnek, mint valódi vezetőnek kell megoldania a problémát korszerű és a játékélmény minőségét is figyelembe vevő eszközökkel.

Szívem szerint minden bírói öltözőbe kifüggesztetnék egy Rejtő Jenő idézetet a Tizennégy karátos autó című csodás regényből, ami úgy szólna:

Sporttársak! A büntetőlapok kiosztásánál ne feledjék:

" Épelméjű üdülővendégekre nem lehet világfürdőhelyet bazírozni."