Amíg nem adod fel, addig legyőzhetetlen vagy!

A Spartan Race hazai történetének legnehezebb versenypályáját teljesítette a Vokál!

Az előjelek és a Csapat pénteki állapota nem a mi sikerünket jósolta a szombati Spartan Superen. A természet erői is összeesküdtek ellenünk, a verseny előtt három napig, de még annak reggelén is zuhogott az eső. A teljesítendő pálya is 40%-kal lett hosszabb, mint amire készültünk. De kit érdekel mindez, ha a Csapat tagjai egyenként és együtt is nagyon akarják a sikert!? A mottónk ma is érvényesült: "Amíg nem adod fel, addig legyőzhetetlen vagy!" Szombat 12.30-as indulás után este 18.45-re a Vokál minden tagja  -hivatalosan is - Spártai Harcossá vált!

did.jpg

 

Egy jól sikerült szegedi főpróba után az utolsó hét programjában a teljes regeneráció és a versenyre hangolódás, feltöltődés szerepelt. Én a 12 km- es táv végén összeszedtem egy kisebb combhajlító húzódást, de úgy számoltam, egy hét elég lesz neki a gyógyuláshoz, egyébként minden tökéletesen alakult....és ez keddig így is maradt. Áron és én torokfájásra és kemény megfázásos tünetekre ébredtünk, Gábor barátunk pedig később csatlakozott egy hasmenéses vírussal, majd péntekre - amikor nekünk már az arcüregünket is melegíteni kellett, hogy levegőt tudjunk venni az orrunkon - a sok fekvéstől a dereka is beállt, kétrét görnyedve érkezett egy izomlazításnyi időre, még a Tokajba indulásunk előtt. Nevezzük mázlinak, hogy a krónikás "Edzőbá" masszőr és kinesio tape terapeuta is egyben, így a beavatkozás is hamar érkezett a gyors gyógyulás reményében. Ha valaki végignézett volna ekkor a csapaton, tudva azt, hogy három nap folyamatos eső után mi vár majd ránk a Tokaj- hegyen, egy lyukas garast sem adott volna a sikeres célba érkezésünkért. A két Lajos állt stabilan a lábán, mi hárman pedig kő keményen azon dolgoztunk, hogy összetörjük a legyengültségről, légszomjról, mozgásbeszűkülésről, fájdalomról alkotott sztereotípiákat.

gabor_hata.jpg

 Már nem volt 24 óra a startig és nehezen ment a cicahát Gábornak

Szakadó esőben indultunk el, néha olyan látási és útviszonyok között, hogy jobb lett volna azonnal megállni egy benzinkúton és megvárni, amíg abbahagyja. Nem hagyta abba, esett szakadatlanul. A regisztrációhoz 30 perccel a zárás előtt értünk oda, ahol vaksötétben, telefonok fényénél igazoltuk magunkat és kaptuk meg a rajtcsomagunkat. Gábor otthon lábadozott, a Szabó Család még az úton küzdött így esélye sem volt a regisztrációra, mi ketten, Áronnal akár már indulhattunk volna.

Este kilencre befutottak a Lajosok is. Gyors vacsora a szálláshoz közeli csárdában, majd elhelyezkedés és pihenés. Mondjuk, úgy nehéz pihenni, ha a tetőtéri szobádban, a tetőablak alatt van az ágyad és azt hallod, hogy időről időre elkezd ömleni az eső a fejed felett (én hajnal ötig 5 ilyen alkalmat számoltam). Ettől könnyen gyilkos vagy éppen öngyilkos hangulatba kerülhet az ember! Még akkor is, ha Dóka Krisztián barátunk este elemezte a meteo adatokat, radarképeket és határozottan kijelentette, hogy a start időpontjában már hét ágra fog sütni a nap. Ezt szombat reggel, a ködös esős, nyálkás időben (a Tokaj- hegy lábánál állva egy centit sem láttunk belőle) reggelihez indulva is megerősítette. Hasonló kijelentésért a középkorban bohócsapkát adtak volna rá vagy láncot a kezére -lábára, mert láthatóan csak egy bolond képes a valóságtól ennyire elrugaszkodó kijelentéseket tenni.

aron_szerelese.jpg

A legendás 17-es szám, ami a nagy napon is ott volt az alapfelszerelésben ("Előtte" kép Áron Instagramjáról)

Befutott Gábor barátunk is, ő már ott várt bennünket jól működő gerinccel a helyszínen, lassan teljesen készen állt a Vokál az előadásra.

14803268_1211168702260026_27794359_o.jpg

Gábor már csak ránk várt a Fesztiválkatlan előtt

Tokajra simán ki lehetett volna tenni a "Megtelt!" táblát, mert mindenhol autók parkoltak, tokáig saras, fáradt érmeiket szorongató spártaiak, mások még nett és tiszta szerkóban, reményteljes arccal barangoltak az utcákon. Néha a csatornákból csatakos, rajtszám-fejpántos emberek bújtak elő és futottak tovább a flaszteren sétálgató járókelők között, azok buzdítása mellett. Szürreális, de nagyon izgalmas volt az egész.

utcakep.jpg

56/60

palankugras.jpg

Ez a palák bennünket is várt később

A közlekedési káoszt azzal tervezték enyhíteni (elmondanám, sikertelenül), hogy a városszéli parkoló övezetekből kis piros vonatokkal szállították a Katlanba és onnan vissza a résztvevőket. Érdekes látvány volt, amikor ezeken a járgányokon fürtökben lógtak a Spártaiak. Az is jópofa volt, amikor a katlan előtti közlekedési káoszban egy apró, szőke hajú lány az út közepén toporzékolva próbálta rendre utasítani a töketlenkedő vagy éppen szabálytalan sofőröket. Két kezével folyamatosan gesztikulálva ordított, hogy "Ide gyere!", "Indulj már el!", "Ott nem lehet megállni!" , stb. Nem álltam meg és odaszóltam neki megértően:

- Nehéz feladatot kaptál a mai napra! Nem lehet könnyű megfelelni az elvárásoknak.

- Igen, ez itt szinte reménytelen! De nem ez a legnagyobb baj -folytatta- hanem az, hogy én vagyok a versenyigazgató és ezek miatt a .... miatt nem tudom végezni a saját feladataimat!

- Na, az a másik állás, amit elkerülök a mai napra, ha rajtam múlik!

(mosoly a másik oldalról)
14812873_698158130353542_1337261840_o_1.jpg

A városnéző piros vonatok háborús csapatszállítókká léptek elő ezen a szombati napon

Pillanatok alatt eltelt a bemelegítésre, készülődésre szánt idő. Bepróbáltuk az új szerzeményt, a futómellényt, amiben a gélek, MagnaShot, energiacsokik és még 2 liter ital is elfért, egy ivózsákban. A legnagyobb probléma az volt, hogy nagyon nem akart megindulni belőle a létyó. Már hívtak bennünket a rajthoz, de semmi eredmény, ezért úgy döntöttünk, hogy majd menet közben megjavítjuk (mikor máskor?). Én vállaltam be a cipelését, mert így a srácok jobban tudnak figyelni a versenyre és ha kell, majd ott leszek és etetek, itatok mindenkit büszkén.

p1100178.JPG

 Komolytalan társaságp1100179.JPG

 Lajosaink

az_utanpotlas.jpg

Házi varázslónk és meteurológusunk (edzőbá, aki nem indult), Krisztián. Itt éppen a Vokál utánpótlását fegyelmezi 

p1100187.JPG

Indulunk a rajthely felé

p1100190.JPGA Vokál indulás előtti képe. Ki átszellemülten, ki elrévedve, boldogan vagy éppen keményen néz a verseny elébe

A rajt előtti percek kb így teltek. Elengedtük a problémákat, úgy is jönnek majd újak.

 

Ha ettől nem megy fel az adrenalin szinted, akkor "üljél le fiam, egyes!" és tűnjél haza innen, mert ez akkor nem neked való sporttevékenység. Annyira beléd szalad a boogie, hogy legszívesebben széttörnél minden betonelemet, csak, hogy kiszabadulhass és mehess meghódítani az ismeretlen "nemtudommit", mivel egy szem konkrétumot sem tudsz ám a leküzdendő távolságról, az akadályokról, a rád váró viszonyokról. Az adott némi támpontot, hogy a hangosbemondó többször is hangsúlyozta:

1.) A győztes ideje 1,5 órával volt több, mint amit ezen a távon eddig a tiszteletreméltó sportember bármikor elért!

2.) Remélik, hogy mindenki hozott magával fejlámpát, mert nekünk már, mint a dél után rajtolóknak biztos szükségünk lesz rá!

3.) Soha se álljunk meg, mert könnyen kihűlhetünk és akkor vége a dalnak!

4.)Vigyünk magunkkal elegendő kalóriát energiaszeletek, gélek formájában és használjuk ki a frissítőállomásokat, ahogy csak tudjuk!

A szokásos visszaszámlálás, füst és induláááás!

Megjegyezném, hogy a füst felszállása után csodás napsütésben és kellemes 15 fokos időben kezdtük a küzdelmet. Krisztián blöffnek tűnő kijelentése valósággá vált. Tudományos vagy áltudományos alapon mindegy, a Csapat Varázslójává léptettük elő...és az álláshalmozása ezzel még nem ért véget!

p1100199.JPG

Áron és Lali a tömeg közepén

p1100200.JPG

Egy utolsó kiintegetés a népes szurkolótábornak és útjára indul a gyönyör

Elindultunk, és ami ezek után következett, az felülmúlta minden előzetes várakozásunkat és lenullázta minden tervezési munkánkat. 13-15 km- es távra számítottunk, de 18 km-t kaptunk. Nagy távokat teljesítettünk az edzések során, hogy hozzászokjunk a sok futáshoz, erre olyan talajt kaptunk, amin még egy helyben állni is lehetetlen küldetés volt. Edzésen tócsákban, saras mezőkön futottunk, a versenyen viszont arra kellett leginkább ügyeljünk, hogy ne veszítsük el végleg a vádlinkig érő cuppanós sárba ragadt cipőinket.

Íme a pályarajz, amit minden versenyen csak utólag tesznek közzé a szervezők:

palyarajz.jpg

 Már az elején két részre szakadt a Csapat, a junior Vokalisták egyre távolabb kerültek tőlünk. Ők folyamatosan növelték az előnyüket egészen az utolsó előtti, a céltól 600 méterre lévő 25-ös akadályig, ahol beállt a sor, mint a beton és szegénykéim másfél órát vártak egy helyben arra, hogy befejezhessék a versenyüket. Micsoda élmény lehetett szanaszét ázva álldogálni, amíg rájuk nem esteledik és felülről figyelni a közvetlen alattuk elhelyezkedő célterületet és azt, hogy mások megkapják a tapsot és a befutóérmeket. Ezzel a nem kis közjátékkal azt érték el, hogy a Vokál öregjei "csak" fél órával később értek be a célba, mint a géppuskalábú fiataljaink.

Az öregek útja sem volt mindig problémamentes, sőt. A második kilométerben már a feladáson gondolkodtam, amikor kiújult a Szegeden szerzett combizom húzódásom és ez lelassított, a másik két társamban benne volt a mehetnék, nagyon nehezen tudták visszafogni magukat, míg én képtelen voltam az ő tempójukban haladni. Próbálgattam a lábam és azt éreztem, hogy ha óvatos vagyok, talán működni fog, nem kell sutba dobnom az egész felkészülést. Illetve akkor van esélyem, ha nem hagynak magamra, mert bizonyos akadályokon képtelen vagyok az erősebb, elrugaszkodó lábam nélkül átevickélni. Emlékszem, a legmagasabb palánknál egy istenért sem tudtam beakasztani a lábam, hogy áthúzzam magam, így mindkét társamra szükség volt, hogy a terebélyes alfelemet felfelé nyomja, a holtponton túlra. Ez a művelet annyira jól sikerült, hogy egy srác végig vette a GoPro kamerájával és engedélyt kért annak publikálására. Megadtam neki, de azzal a kikötéssel, hogy meg kell említse, nem egy töketlent, hanem egy sérültet látnak a képeken.

Csak köszönni tudom Lajosnak és Gábornak, hogy megértették, nekem hamar végem lesz nélkülük és képesek voltak az egyéni érdekeiket a csapat céljai mögé rendezni, azért a csapatét, mert a Spartan Race egyik nagyon fontos rendezőelve, hogy "Senkit nem hagyunk hátra"! Velem egészségesen sem könnyű, mert minden sérültnél vagy segítségre szorulónál megállok és olyankor nem számít, mennyi időt veszítek, inkább tartom a bakot, feszítem a kötelet, adom a magnéziumot, húzom ki a görcsöt. Emiatt pont a végén szakadtunk el egymástól leghosszabb időre, mert én míg kezeltem két görcsölő versenyzőt, a srácok leszaladtak egy sáros, ingoványos szakaszon, de mire utánuk iramodtam, éppen tök sötét lett (egyik pillanatról a másikra!!!). Ha ott, vakon lefelé botorkálva nem futok össze egy párral, akik fejlámpával felszerelve csúszkáltak, estek- keltek lefelé a sáros, sziklás területen, akkor még ma is ott keresgélném, merre kell futni a célzóna felé.

 Íme egy összefoglaló Nagy Marcelltól, aki még világosban mutatja meg a GoPro kameráján keresztül, milyen feladatokat kellett teljesíteni a 18 km-es verseny során és miért akadályozta meg a talaj, hogy a szombati rendezvényt futóversenynek tekinthessük:

Az erőnk összességében megvolt a teljesítéshez, a felkészülés ezen része és az állóképesség fejlesztés jól sikerült. Meglepően jól bírtuk a sárból adódó kifáradást, pedig két alkalommal (meg egyszer félig) koppanásig felküzdöttük magunkat a tokaji adótoronyhoz, a másodiknál a 200 méteres aszfaltcsíkot kifejezetten rossz néven is vettük. Cipeltünk sódert fül néllküli vödörben egy kálváriadombra, majd onnan vissza. Akkora Krisztus szobor állt rajta, mint Rióban a Cukorsüveg- hegyen, de valahogy nem tudtuk értékelni a művészeti alkotást teherrel a vállunkon. Tokaji Golgota a stációkkal, csak itt tilos volt megállni, mert nem tudtál újraindulni! Közvetlenül ezután egy ormótlan sziklát kellett ölbe venni és 10 métert cipelni, mint az erősemberek versenyén, csak ők a fordulóban nem nyomnak hozzá 5 burpeet is! Ez is sima ügy volt, gond nélkül teljesítettük Az erőfeladatok között a mélypontot a sípálya jelentette, ahol a 20 kg-os zsákkal a válladon fel kellett evickélni a korcsolyapálya dagonyán át a tetejére, majd a felvonó gépházat megkerülve vissza, miközben különböző palánkok felett, alatt, között kellett átbújni kedvenc játékszerünkkel együtt, ő volt a babánk, mint a fegyver a seregben, nem hagyhattuk el őt. Gáborral ezen a ponton leforgathattuk volna a Mars reklám "Kivagy ha éhes vagy?" epizódját, tökéletesen hozta a szerepet mindaddig, amíg egy gélt el nem majszolhatott a pálya alján. Kötélmászásban és az ügyességi feladatok azon formáiban, ahol nedves, sáros eszközökön kellett lógni, kapaszkodni, egyensúlyozni, szinte esélytelenek voltunk. Ezt az is mutatja, hogy elég sok helyen kaptunk 30 burpees büntetést. Én konkrétan egyéni csúcsot döntöttem, mert összesen 180 négyütemű volt a jussom, de Gábor sem sokkal maradt el tőlem. Lajos ügyesebb volt, így nagyságrendekkel kevesebb büntetést gyűjtött be, de azt komótosan és szabályosan le is törlesztette. Megérte a homokgödörben való kúszás gyakorlása is, mert úgy kúsztunk át a szögesdrót alatt, mint egy elit kommandó. Én néha fennakadtam a hátizsákommal, de nem jelentett gondot. Azért az is jól jött, hogy a sötétedés miatt a dárdadobásnál és a súlyfelhúzásnál megszüntették a burpee zónát, mert mindkettőben megbuktunk, mind az öten. A fiatalok még lenyomták a büntetést, de mi később érkeztünk. Én 20 -nál tartottam (egyenként ellenőrizte a versenybíró!!), amikor jött a hír, hogy a zóna bezár és utat enged a lefelé futóknak, így elengedték a többit, és elengedték a súlyfelhúzásos feladatnál is, mivel egyikünk sem bírta már a végén az 50kg- os súlyt felrángatni öt méter magasba. 

p1100241.JPG

Lajos feladatteljesítés közben

p1100240.JPG

Gábor ugyanott

A frissítésünk kisebb- nagyobb hibákkal, de működött. Talán a legnagyobb problémát a folyadékpótlás okozta, mivel az új ivózsákunk még a próbaidő alatt beadta a felmondását, nem volt hajlandó egy csepp iso italt sem kiadni magából. Ez annak a fényében volt érdekes, hogy a felállított két frissítőpont egyikén sem volt elegendő víz, egy kortyot sem ihattunk, így ezek a megállások tök haszontalanok voltak számunkra a hatórás verseny alatt. Kéregetésbe kezdtünk az önkéntesek között, akinek volt adott. Nem maradtunk teljesen szárazon, mert előrelátó módon hydrogéleket vittünk magunkkal, ezek az energia visszapótlás mellett a rehidratációhoz is hozzá tudtak tenni. A választott Isostar és PowerBar energiacsokik és SiS gélek tökéletes fizikális állapotban tartottak bennünket. Ez a 11 km-nél következő vizes merülés után bizonyosodott be számunkra. Az 5 fokos vízben való úszás és az alámerülés egyébként is komoly energiákat emészt fel, de előtte voltak a leírt cipelések, utána még volt 7 km terep (nagy része sötétben, hidegben), no meg a leírt sípályás cipekedés, mégsem fogytunk el, nem kezdtünk el vacogva fázni (talán a Gábor esete volt csak apró kivétel), jó kondícióban futottunk be a célba, ahol a fiataljaink, büszkeségeink már vártak bennünket!

p1100232.JPG

Nálunk kb 1,5 órával voltak jobbak, de csak 30 perccel értek be hamarabb. Már érem is van a nyakukban

tart_karokkal.jpg

Tárt karokkal vártak bennünket a srácaink a célban

p1100234.JPG

A meleg épületben kiengednek lassan az arcizmok is

Az utolsó ötszáz méter életünk egyik meghatározó élménye lett! A segítők, önkéntesek fejlámpáikkal jelölték ki a hegyről lefelé vezető út utolsó szakaszát. Emellett a fényes gyöngyfüzér mellett futni, egészen felemelő érzés volt. Ehhez csak hozzátett, hogy lent a városban a járókelők (már befutott versenyzők és szüreti fesztiválozók vegyesen) folyamatosan biztattak bennünket, néhol tapsoltak vagy éppen mint az igazi sztárokat, megérintettek, vállon veregettek bennünket, ezzel is elismerve a teljesítményünket. Nyitották és a testükkel biztosították az utat, hogy gond nélkül futhassunk a célunk, az álmunk megvalósulása felé.

p1100246.JPG

Az öregek is megérkeztek

p1100248.JPG

Itt a teljes garnitúra fáradtan bár, de törve nem!

Kisebb nagyobb sérülésekkel, de mindenki teljesítette a távot, legyőzte önmagát, megérezte, hogy milyen csapatban eredményesnek lenni és a csapattársakért harcolni és ezzel mindannyian valódi Spártai Harcossá váltak. Nem kérdés, hogy együtt maradunk és csináljuk tovább, mert erős kötelék alakult ki közöttünk, kizárólag az igényel némi tanakodást, hogy az időközben közzétett versenynaptárból melyik versenyt jelöljük meg új célként. Többünk véleménye szerint minden magyarországi versenyt!

szintek.jpg

Merjünk nagyot álmodni, mert a megvalósításban jók vagyunk! Ha ez így lesz, akkor 2017-ben mindhárom színű (piros- sprint, kék- super, zöld- beast) éremből szerzünk egye-egyet és elérjük a Spartan Race ún. Trifecta szintjét, ami most még ugyanolyan távolinak tűnik, mint anno a felkészülésünk elején  a már teljesített 18 km-es távú Spartan Super Tokaj szintje tűnt.

Aszúúú, akarom mondani Aroo!