Beindult a Gagnon- hadművelet!!!

Ironman szinthez a kocapower kevés lesz!

Vége a versenyszezonnak, így volt idő átgondolnom, hogy mit akarok kezdeni magammal a jövőben. Értékelve azt, amim van és amit elértem, arra jutottam, hogy a fejlődésem és a hőn áhított Ironman táv teljesítésének legnagyobb gátja még mindig az aktivitási szintemhez képest nagy súlyom, ami kezdetben konkrétan "kocapower"- ként inkább fékezett. Mára azért az izom/zsír arány átalakult kissé és erősebb is vagyok, mégis nagyon hátráltat az a 108 kg, ami eddig egy istenért sem mozdult lefelé. Elhatároztam, hogy ezen most változtatni fogok, és megválok orbitális testtömegem 15%-ától. Ehhez az inspirációt és a folyamatos motivációt Ernest Gagnon csodálatos példája adja számomra. Ha bizonytalan lennék, csak arra gondolok, hogy ő mennyit tesz a céljaiért és rögtön új erőre kapok!

Szóval, beindult a Gagnon- hadművelet és már apró, értékelhető eredmények is mutatkoznak!

ernest_gagnon.jpg

Ernest Gagnon a világ legkövérebb bicikliversenyzője

Ernest Gagnon a világ legszeretetreméltóbb kerékpárversenyzője, akit még az élettől is eltanácsoltak hormonális betegsége és 260 kg-os súlya miatt, de ő nem akarta kiváltani az orvosok által felírt receptet. A gyógyszerek vagy éppen műtéti megoldások helyett azt választotta, hogy természetes úton, a sport segítségével hozza formába magát. Imádja a kerékpározást - abból is az országúti és a vegyes ún. cyclocross szakágat - és minden vágya az volt, hogy egyszer kerékpárversenyző lehessen. 2011-ben kitűzte magának azt a célt, hogy lefogy 100-120 kg-ra, de addig is, amíg ezt eléri edzeni fog és szeretne a lehető legtöbb kerékpárversenyen elindulni. 

gagnon_kerekparversenyen.jpg

Ernest egy cyclocross versenyen

Sokaknak viccesnek tűnhet, amit csinál, vannak ,akik megmosolyogják, mégis leginkább azok ismerik el, akik ellen versenyez. A kerékpáros közösség egy emberként mellé állt és nem hagyják, hogy a külső hangoknak engedve, feladja a célját. Érdemes időnkét olvasni a Facebook profilját, hogyan buzdítja, támogatja a kerékpáros közösség Ernest heroikus küzdelmét. A küzdelem eredményeképpen már 200 kg alatt mérlegel és az első edzés lépéseket követően eddig már 25 versenyt teljesített!

ernest-gagnon_tolja.jpg

 Mezőnyben

gagnon_fel_a_hegyre.jpg

Ezt sokan még túlsúly nélkül sem vállalják be

A Gagnon- hadművelet vagy kihívás lényege egyfelől az, hogy én is hasonló kakukktojás vagyok jelenleg a triatlon univerzumban, de tettem már olyat, amit már ők is értékelnek, másfelől a magasabb célok elérése érdekében további, más típusú szenvedésre is szükségem van, ez pedig az étkezésem átalakítása, a fogyás beindítása oly módon, hogy ez az edzéseim hatékonyságára ne legyen negatív hatással. Egy hete kontroll alatt tartom az étkezésem és ez nem mindig fájdalom mentes tevékenység. Ha egy pillanatra elbizonytalanodom, akkor rá és az emberfeletti teljesítményére gondolok és ezután újra gond nélkül haladok tovább a céljaim elérése felé.