PROACTIVE Blog

A PROACTIVE márka égisze alatt zajló történések rövidebb, hosszabb leírása

Gordon Ramsay győzni tanít - 1. Zöld turmix a pokol konyhájából
Huston, van egy kis probléma a zöld turmixszal!

Vagyunk néhányan, akik a bakelit "A" oldalának végén elértük a megvilágosodást és rákaptunk a triatlon -érzésre, arra viszont nem gondoltam, hogy kedvenc botrányséfem, Gordon Ramsay is hasonló őrültségekre adta a fejét. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy annyi jó kaja és olyan léha élet mellett belefér a szigorú, rendszerszerű edzés és kajakontroll. Bele, sőt foglalkoztatja is, hogyan kell úgy enni, hogy az a sikerhez vezesse a versenyzőt. Meg is osztott néhány olyan receptet, amiket saját magán próbált ki és jó tapasztalatokat szerzett általuk. Elhatároztam, hogy én is kipróbálom mindegyiket (elkészítem, megfőzöm, megsütöm), mert a szlogen tetszetősen hangzott: EAT TO WIN! Akkor mi bajom lehet?

gordon_ramsay_triathlete.jpg

Azóta azt is olvastam, hogy már stabil 70.3-as finisher, tervben van nála az Iron táv és annak a mekkája, Kona bevétele is. Hat óra körüli féltáv az nekem való idő, így azonnal lelki és sorsközösséget vállaltam Gordonnal, a triatlon versenyzővel is (a szakáccsal már korábban azonosultam és a karácsonyi mézes sonkáját készítem is).

gordon_ramsay_befuto.jpg

Ha azt mondja, hogy saját magam legyőzéséhez szükséges erőforrásokat képes vagyok az ő zöld turmixával fedezni, akkor az úgy van. Lássuk a medvét! Le kellett szaladnom néhány alapanyagért, de a végére összeállt a cucc, hogy az eddigiektől eltérően, kicsit Michelin -csillagosabb és az eddigieknél jóval zöldebb legyen a reggeli italom. 

Akárhogy is akartam, de a klorofill valahogy nem akart belekeveredni az eddigi turmixaimba. Az eddigi piros levek annyira, de annyira finomak, viszont a hozzáértők szerint sokkal kevésbé egészségesek, mint amiben saláta, káposzta, spenót, vagy más levélzöldség is található. Nekem Gordon kellett, hogy képes legyek tovább lépni egy másik dimenzióba.

zoldsegek.jpg

Gordon zöld turmixának receptje reggelire, edzés előtti étkezéshez (gyanútlan változat):

2-3 marék kelkáposzta

1 alma

1 csokor petrezselyem zöldje

1 szál szárzeller

1 répa

1 körte

1 kisebb cékla (ízlés szerint adagolva)

frissen facsart narancs vagy citromlé (ízlés szerint adagolva)

 víz/ ásványvíz igény szerint

Az első gikszer ott jelentkezett, hogy a összetevők miatt a sokat próbált turmixgépem érdekes hang és szagjelenségeket produkált, küszködve, rángatózva próbálta pépesíteni a cuccot. A végeredmény négy narancs leve és 4 dl víz után is kissé rusztikus lett, mondjuk úgy, hogy kigörgettem a poharakba a végeredményt. Az igazi meglepetés a színe lett, mivel a zöld turmix olyan piros lett a céklától, mint annak a rendje! Elárulom a kétkedőknek, hogy én is éltem a gyanúperrel és a céklát csak később tettem bele, de előtte sem zöld, hanem sárgás, narancsos színe volt a matériának. Huston, van egy aprócska probléma, a zöld turmix képtelen bezöldülni az alapanyagoktól! 

a_kicsit_sem_zold_turmix.jpg

Azon kívül, hogy nem tudtam produkálni az elvárt színt Gordon Ramsay zöld turmixához, és a következő egy órában háromszor is tájképet rajzoltam  - és ki is színeztem -  egy áruházi piszoárba, a hatása varázslatos volt. Az utóbbi négy hét szinte minden délelőttje úgy telt, hogy majd belehaltam a reggeli és tízórai ellenére is az éhségbe és alig vártam  - az egyébként csökkentett szénhidrát tartalmú - ebédemet. Ma ilyet nem éreztem.

Köszi Gordon! Rövidesen lecsekkolom az energiaszeletedet!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sportphysio.blog.hu/api/trackback/id/tr7812016017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.12.03. 09:49:07

Én is legyöznék bármit csak ne keljen ezt meginnom. Szóval siker.

Igora Royal 2016.12.04. 15:39:46

@Mr Eggs: Hidd el, olyan darabos volt, mint ha rántott húst ittam volna! A cél szentesíti az eszközt alapon mondanám finomnak:-)

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.12.04. 17:03:40

@Igora Royal: mmmm most aztán meghoztad hozzá a kedvem. Nincsen is jobb mint egy nagy pohár folyékony rántott hús :)

Igora Royal 2016.12.04. 17:32:28

Hasznosabb, mint finom. Nyugodtan, bátran!

PROACTIVE Blog

A "PROactive Sportklinika" valóságos egészségügyi és motivációs intézmény, ahol az aktív életmódot folytatók számára izgalmas témában rendelést nyitottunk. Célunk az, hogy ezek az ismeretek, tapasztalatok, jó gyakorlatok minél több hobbi és versenysportolóhoz, sportos szülőhöz, edzőhöz és sportvezetőhöz eljussanak.

Facebook oldaldoboz

Címkék

1000km (1) 2016 (2) 21km (1) 42k (1) 575 Team (1) Actimel 10 km (1) Active Living Research (1) Adductor (1) Afrikai Nemzetek Kupája (1) Agyrázkódás (1) Akadályfutás (4) Akut sérülés (1) Alapozás (1) Állóképesség (5) All core all the time (1) Alvás (3) Alvás Világnapja (1) anabolikus folyamat (1) Arthritis (1) Autógumi (2) Az edző is vezető (6) Balaton (1) Balatonman Füred (1) Bala a gegszter (1) Balboa- kör (1) Barna rizs (1) Bemelegítés (1) Bizalom (1) BMX torony (1) Böde Dániel (1) Bokaficam (1) Branislav Ivanovic (1) Bread and Butter Pickles (1) Brokkoli (1) Buli (1) Burpee (6) Chelsea FC (1) Cirkadián ritmus (2) Core izmok (5) Csapatszellem (3) Csokonyavisonta (1) Cube Naure Pro (1) Cukkinipogácsa (1) cyclocross (1) Dan Price (1) Defibrillátor (1) Dehidratáció (3) DigiSport Reggeli Start (1) Dinamikus ülés (1) Dombfutás (1) Dr Bubó (1) Dugóka (1) DVTK (1) Edward Deci (1) Egészséges étel (1) Egyszerű kondicionálás (1) Együttműködés (1) Elkötelezettség (1) Elsősegély (1) Energiabomba (1) EQ (1) Ernest Gagnon (1) Erőnléti edzés (14) Értekezletkultúra (1) Esti edzés (1) Étrend átalakítás (1) Everziós trauma (1) ExtremeMan (1) Extrinzik motiváció (1) Fájdalomcsillapítás (1) Farkas Zsoltné Nagy Mariann (1) Fascia (1) fehérje (1) Fejben dől el (1) Fejfájás (1) Fejlámpa (1) Félmaraton (1) Finisher (2) Firstbeat Technologies (2) Flow-élmény (2) FMS (Functional Movement System) (1) Folyadékpótlás (4) Funkcionális edzés (3) Futás (4) Gareth Bale (1) Gatorade (1) glikogén (1) Gördeszka (1) Gordon Ramsay (1) Görgőzés (1) Görög joghurt (1) Gyermeksport (2) Gyulladáscsökkentés (1) Hamstring (3) Hasizom (1) Hasi sérv (1) Hátfájás (2) Havasi Balázs (1) Hervé Renard (1) Hidegterápia (2) HIIT (1) Hirtelen szívhalál (1) Hofi Géza (1) Homeosztázis (1) Homeosztázis 5 tényezője (1) Húsvét (1) Időhatékonyság (1) II. BioTech USA Mezei Futóverseny (1) Iliopsoas (1) Immunerősítő italok (2) IMVR4 (1) ING Amsterdam Marathon (1) Intrinzik motiváció (1) Inverziós trauma (1) Irodai ergonómia (3) Ironfater (47) Ironman (2) izomgörcs (1) Izomhúzódás (2) Izomláz (2) Izompólya (1) Izomszakadás (1) Izotóniás italok (1) Ízületi diszfunkció (1) Izületi kopás (1) Ízületi mobilitás (1) Ízületi stabilitás (1) Ízületről ízületre- megközelítés (1) Jász Határ Futás (1) Játékvezetés (1) Jégfűrdő (1) Jose Mourinho (1) Kajakontroll (1) Karácsony (1) Karanténkonyha (1) Karfiol (1) Karfiolkenyér (1) katabolikus folyamat (1) Kékes Csúcsfutás (1) Kerékpár (1) Keresd a hegyet (1) Keresztedzés (1) Keszthely Triatlon középtáv (1) Kettlebell (3) Kihívás (1) Kinesio tape (1) Kinetikus lánc (1) Kommunikáció (1) Kosárlabda sérülések (1) Krónikus ízületi kopás (1) Kütyükorszak (1) Labdarúgó sérülések (5) Lágyéksérv (1) Lazac (1) Lelki állóképesség (1) Locsolóvers (1) m.gastrocnemius (1) m. soleus (1) Magyar Trifecta- kihívás (1) Mákos- almás pite (1) Manchester United (1) Marcus Rashford (1) Mark Wahlberg (1) Masszázs (3) Matematika (1) Melegterápia (1) Mesut Özil (1) Mezeifutás (1) Mindennapos testnevelés (1) Minőségi alvás (1) Motiváció (7) Nagyatád (1) Nagy Gella- hegy (1) Neuromuscularis kontroll (1) NFL (1) Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton (1) No pain no gain! (1) Nyakfájás (1) OLB Vokál (41) Old Lake Man (1) Önmasszázs (1) Öreg-tó (1) országúti kerékpár (1) Paraszimpatikus idegrendszeri hatás (1) Patella-ín (1) Pavlov kutyája (1) Pécel (1) Péceli Párducok (2) Pécel Apáca-domb (1) Példakép lettem! (1) Philadelphia Eagles (1) Placebo- hatás (1) Plandurance (4) Planking (1) Polar (1) Prague Halfmarathon (1) Proactive (1) Proactive LAB (23) Proaktív motiváció (8) Propriocepció (2) Quadriceps femoris (1) Rajtlista (3) Rákosmenti TK (5) Randy Hetrick (1) Razvan Burleanu (1) Regeneráció (1) Reggeli edzés (1) Rehab (8) Rehabilitáció (7) Rejtő Jenő (1) Reziliencia (1) RFR (1) Románia (1) Schlatter-Osgood (1) Senkit nem hagyunk hátra! (1) Sérülés prevenció (11) Sitting Calculator (1) Sitting disease (3) Skateboard workout (1) Smart Cap Bottle (1) SMR henger (2) Spárga (1) Spártai fejpánt (4) Spartan Race (29) Spartan Sprint (1) Spartan Sprint Veszprém (6) Spartan Super (2) Spartan Super Tokaj (13) Spartan Winter Sprint (13) Spar Budapest Maraton (1) Spar Maraton Fesztivál (1) Spinning (8) Sportapuka (5) Sportártalom (1) Sportpszicho (5) Sports-Health.com (1) Sportsérülések (3) Sportspecifikus edzés (1) Sporttáplálkozás (11) Stand Up Desk (1) Street Workout (1) Stressz (1) Svit (1) Szálka a testben (43) Szeged (1) szénhidrát (1) Szénhidrát diéta (5) Szimpatikus idegrendszeri hatás (1) Tarcal (1) Társadalmi felelősségvállalás (1) Teammunka (1) Térdfájdalom (1) Térdproblémák (1) Teremfoci (1) Terepfutás (6) Tokaj (1) Tom Sawyer kalandjai (1) Törzserősítés (4) Triatlon (3) Trifecta (2) Trigger- pont (1) TRX (5) Tuberositas patellae (1) Túlterhelés (1) Uborkasaláta (1) Ugrótérd (1) Újraélesztés (1) Ülőmunka (1) US Navy Seal (1) Utánpótlássport (1) V. Classic Balboa (2) Versus (2) Vertikálfutás (2) Vince Papale (1) Vinnie Jones (1) Vivicittá 2019 (2) Vs (2) Wadkanz Trail (4) WizzAir félmaraton (2) Zöldség (1) Zöldséglé (1) Zöld turmix (1) Zsiliptevékenység (1) Címkefelhő

Top 5

  1. 5+1 tipp a mérkőzés utáni gyors regenerációhoz labdarúgóknakAz, hogy egy sportoló mit tesz a teljesítménye érdekében közvetlenül a mérkőzés után legalább annyira fontos, mint az, hogy mit tesz előtte! A gyorsabb regenerálódás érdekében érdemes bizonyos...
  2. Jégzselé vagy forró fürdő?Igen kellemetlen dolog tud lenni, ha az áhított hétvégi pályára lépést az húzza keresztbe, hogy az edzésen szerzett rutinsérülést pont ellenkező módon kezeli magán a sportoló, mint ahogy azt a...
  3. Gordon Ramsay győzni tanít - 1. Zöld turmix a pokol konyhájábólVagyunk néhányan, akik a bakelit "A" oldalának végén elértük a megvilágosodást és rákaptunk a triatlon -érzésre, arra viszont nem gondoltam, hogy kedvenc botrányséfem, Gordon Ramsay is hasonló...
  4. Mesut Özil titka: több fizioterápia és jobb minőségű alvásAz utóbbi napokban több helyen is olvastam arról, hogy Mesut Özil bevallotta, a nagyszerű 2015- ös Premier League teljesítménye mögött az áll, hogy apró változásokat hajtott végre az életében és így...
  5. NO PAIN, NO GAIN!A véletlen, vagy éppen az általunk teremtett helyzet az oka annak, hogy a mai napon több alkalommal is elhangzott a Jóisten neve és a vasárnapi istentisztelet fogalma? A választ fedje egyelőre...
süti beállítások módosítása