Tegnap lebontottam a házi oltárt, jöjjenek az új kihívások!

Tiszta polccal indulok, elengedem 2016 élményeit.

Az a szokásom, hogy év elejétől eseményről eseményre az íróasztalom melletti könyvespolcon keresek helyet a megszerzett relikviáknak, érmeknek, a nekem érzelmileg fontos dolgoknak, így egy idő után személyes házi oltárommá válik az adott polcfelület, amin jó legeltetni a szememet, erőt meríteni a tárgyakból, hozzájuk kapcsolódó emlékeket felidézni évközi rohanás során. Szinte minden évben volt itt néhány sportos emlék is, de 2016- ban a szokásosnál több és sokkal értékesebb darabok kerültek a gyűjteménybe. Fontos mérföldkövek, amelyek meghatározzák a további életemet. Mégis, a mai napon úgy döntöttem, hogy felszámolom - áthelyezem, nyugállományba vonultatom - a házi oltárt ezzel is lezárva a 2016-os évet és a tiszta lappal utat nyitok a következő év kihívásainak. Üresek a polcok, Isten hozott 2017!hazi_oltar.jpg

 2016-os házi oltár a mindennapi imádságokhoz

 2016 a nagy leszámolások, felszámolások, elhatározások, arcok, harcok és korszakos élmények éve volt! Miért?

  • Elértem a tanácsadói munkámban arra a pontra, amikor változtatás nélkül nem ment volna tovább, kiégtem és kiégettek. Meg kellett szabaduljak némi ballaszttól és át kellett gondolnom a következő időszak szakmai stratégiáját. Dolgozom az ügyön, fellélegeztem. Már azt gondolom, hogy érdemes tovább csinálnom, egyre frissebb és fittebb vagyok!
  • Mindenkinek kell legyen "B" terve arra az esetre, ha megfeneklik a hajó vagy csak valami izgalmas, új szakmai kihívást keres. Néhány éve az iskola az egyetlen motivációs forrást jelentette, mára már új hivatásomként értékelem a mindennapos tanulást. Sportrehabilitációs szakemberként nem csak az első lépéseken, hanem a valódi referenciákon is túl vagyok. Nagy lépések előtt állok, erős vagyok és imádom, amit csinálok.
  • Iskolás lett a Kislányom, semmi sem lesz már olyan, mint eddig volt! 
  • Láttam a Fiamat egy TV műsorban a saját maga által szerkesztett riportban egy miniszterrel beszélgetni. Végérvényesen felnőtt a gyermekem (nem a miniszter miatt!).
  • Kijutott a válogatott a franciaországi EB-re és nekem megadatott, hogy a helyszínen szurkolhassam ki a győzelmet az osztrákok ellen. Ezért köszönet egy Nagy Embernek és természetesen a mindig elnéző Családomnak.
  • Elhittem, hogy bármire képes lehetek, csak akarnom kell! Ez egy kifejezetten jól működő stratégiának bizonyult, kedves Kropkó Péter! A 2017-es terveim magasabbak, mint a tavalyi álmaim!
  • Sikerült elhitetnem másokkal is, amíg nem adják fel, addig legyőzhetetlenek. Október végén egy sáros, esős napon ezek az emberek nem találtak legyőzőre. Az ő jövőbeli céljaik,  - amelyek már az én céljaim is - szintén meghaladják az eddigi álmaikat, és ez így van rendjén.
  • A Legyőzhetetlenek ma már a Barátaim és egyre többen és többen vagyunk!
  • A gyermekemmel közös a szenvedélyünk, együtt edzünk, küzdünk, örülünk a teljesítményünknek. Egy csodás Családi Legendárium fejezeteit írjuk, együtt.

 A lebontott házi oltár minden egyes darabjához egy mérföldkő társul, amelyek külön- külön és együtt is teljesen megváltoztatták az életemhez és a munkához való hozzáállásomat. Íme egy összeállítás:

sportos_cuccok_szamokkal.jpg

2016 sportos mérföldkövei, amelyek meghatározzák a következő évszázadomat is!

1. Spartan Race Sprint- Visegrád fejpánt és Finisher érem (2016.04.09.)

Végzetes találkozás a terepfutással és az akadályversenyek világával. Kemény, férfias sport, ami az első pillanatban beszippantott. Nagyszerű társas tevékenység, ahol alapérték, hogy: "Senkit nem hagyunk hátra!". Egy téli napon még egyedül fogtam bele a felkészülésbe, de ez már soha  nem fordulhat velem elő többé! 8,8 km tömény élmény hegyen- völgyön. Álmomban sem gondoltam, hogy 20kg -os zsákot cipelek majd egy sípályán felfelé, majd onnan pókjárásban vissza,, vagy szügyig érő sárban fogok kúszni boldogan.

spartan_tuzugras.JPG

A legendás tűzugrás a célban 

2. BeFit Run 10 km éjszakai futás befutóérem (2016.07.30.)

Időben a második, de a jelentősége megértéséhez egy évet vissza kell mennünk az időben. 2015-ben 5 km-es BeFit Run-on, általam csak "kövérember futásnak" nevezett szenvedésen tudatosult bennem, hogy ilyen hízódisznó formátumban, ilyen edzettségi állapotban nem húzom sokáig az élők között. Elhatároztam, hogy soha többé nem fogok ezen a versenyen elindulni, mert ennél mindig edzettebbnek kell lennem a jövőben. 2016-ban nem is terveztem a versennyel, mert akkor már ugyanott az Ironman 5i50-re szerettem volna regisztrálni, de beteltek előttem a helyek, így át kellett alakítanom a triatlonos terveimet. Maradt a debütálásra a Szálka Triatlon, de valamilyen aktivitásra szükségem volt az adott hétvégén. Beneveztem, megcsináltam. Ezer fokos éjszakában, majd álmatlanul hánykolódva az éjfélig tartó terhelés miatt. Nem lett a kedvencem az éjszakai futás, mint időtöltés!

kocapower.JPG

2015 - Kocapower 

futkarozas-_befit.jpg

2016 - Eggyel jobb állapotban

3. Dorog I. Pala Átúszás  és minitriatlon Finisher érem (2016.08.07.)

 Két szempontból is jelentős esemény volt a dorogi tóátúszás. Az egyik, hogy ez volt az utolsó felkészülési lépés a nagy cél, életem első triatlonversenye előtt, a másik - talán fontosabb - hogy a rossz idő miatti lemondások után a Pala átúszás lett életem első hivatalos nyílt vízi úszása, egy 1000 m hosszú, csodálatos tavon. Ez annak fényében értékelendő, hogy 2016.02.19-én mentem le először az uszodába azzal a céllal, hogy ha beledöglök is megtanulok úszni. Az kapott befutóérmet, aki részt vett az átúszás mellett a tókerülő 3000 m- es futásban is.

befutas.jpg

Futás a Palatinus-tó körül

aranyirem2.jpg

Árányírem

 4. Szálka Triatlon - "M" táv rajtszám és befutóital (2016.08.13.)

Egy új és oldhatatlan nagy szerelem, a triatlon! Nagy álom volt, de minden alkalommal azzal hessegettem el magamtól a gondolatot, hogy "úgy sem tudod megcsinálni!" 2016-ban elfelejtettem örökre ezt a mondatot, így megnyílt az út az álmaim előtt. Mindig éreztem, hogy a Szálkai- tó központi szerepet fog betölteni az életemben, gyönyörűségével minden alkalommal magával ragadott. Egy adminisztrációs hiba folytán aztán a Szálka Triatlon év főversenyévé lépett elő, amit én egy cseppet sem bántam. Komoly harcot vívtam magammal, de én győztem.

13988847_1066283583427024_1214339944_n.jpg

5. Balatonman Füred - rövid táv rajtszám és befutóérem (2016.09.10.)

Ha lúd, akkor legyen kövér! Egy hónapon belül a második triatlon, egy, a profik között is magasan jegyzett pályán, 30 fokos hőségben, 21 fokos Balatonnal, éppen kigyógyulva a gyomorproblémáimból...és a Nagy Gella- hegy. Annyira féltem tőle, hogy egy héttel a verseny előtt külön is megmérkőztem vele. Az önbizalom növelő túrám jól sikerült, ezek után a verseny napján sem tudott kifogni rajtam. A víztől is féltem, a hőmérsékletétől. Kevesen voltunk, akik nem vettünk fel neoprén ruhát, de a végére azt is megtanultam, hogy így volt helyes a döntés. Az első triatlonos befutóérmem, amivel időközönként együtt kell aludni, hogy a benne rejlő sugárzás feltöltsön és erőt adjon a következő lépésekhez. Balatonman lettem, rövid távon, de dolgozunk a meghosszabbításán!

az_arcomra.jpg

Az arcomon nyoma sem volt a mosolynak, de a lelkem belül igencsak boldog volt!

 6. SPAR Maraton Fesztivál 10 km- es befutóérem (2016.10.09.)

A 6. és a 7. összefügg egymással és talán nem is a teljesítmény miatt fontos igazán. Ezek a befutóérmek amiatt számítanak mérföldkőnek a számomra, mert ezt már egy Csapat tagjaként és a csapat teljesítményéért felelős "edzőbá" -ként szereztem meg. A nyáron megvalósult a Spartan Race Visegrádnál már említett álmom, hogy az októberi magyarországi Super távra (+13 km), amit Tokajban rendeztek meg, már ne egyedül készüljek fel, legyenek körülöttem hasonló őrültek, akikkel meg tudom osztani ennek a nagyszerű versenynek a hangulatát és a terheit is. Megvalósult, megalakult az OLB Vokál öt taggal. A srácokkal lépésről lépésre haladva, egyre nagyobb részcélokat teljesítve jutottunk el a főversenyig. Ezek közül kiemelkedett az életük első 10 km- es aszfaltos tömegversenyük, amit a Spar Maraton hétvégéjére időzítettünk és az első 12 km-es terepfutásuk is, amiért Szegedre kellett utazzunk, de kárpótolt bennünket a saras, csúszós, vizes talaj, ami később Tokajban is várt bennünket. Az igazi érték a srácok teljesítménye és az, hogy ennek részese lehettem és felelősséget vállalhattam a felkészülésükért. Az esemény összefoglalója Riskával és az Actimellel itt található.

a_csapat_1.jpg

7. II. BioTechUSA Mezei Futóverseny 12 km - Szeged - rajtszám és befutóérem (2016.10.16.)

A versenyről itt írtam élménybeszámolót.
a_befutok.JPG

A szívemnek oly fontos Vokál. Ma már többen vagyunk, köszönhetően a Srácok elkötelezettségének és sikereinek!

8. Spartan Race Super Tokaj (18,8 km) fejpánt és Finisher érem (2016.10.22.).

Az OLB Vokál megcsinálta és bevonult a Spartan Race történelmébe! Ez volt számomra az év másik főversenye, ahol már nem csak magamért szurkoltam. Amiatt is mérföldkő a sárdagasztás, mert a Csapat nem csak megcsinálta, hanem a Spartan Race hazai fennállásának legnehezebb pályáját csinálta meg "elsőbálozóként"! Nagyon nem mindegy! Ráadásként együttműködésből is jól vizsgázott gárda, mert itt én már nem tudtam segíteni, inkább én szorultam segítségre. A Szegeden megszerzett sérülésem kiújult, feltartottam a nyughatatlan musztángokat a verseny végéig. Ezt is túlélte a Csapat és talán még erősebb lett a kapcsolatunk. Már megvannak a terveink, a soha nem látott, óriási terveink!

p1100248.JPG

Spártai sarazásunk végeredménye az áhított fejpánt és Finisher érem.

9. Karácsonyi Teremfocitorna Pécelen - aranyérem és legjobb kapus különdíj (2016.12.30.)

Az év utolsó aktivitása volt, tehát fontos része az évnek. Az életem első különdíja kapusként, tovább emelte a tétet. A Vokál átlépte saját köreinek határait és a nálunk sokkal patinásabb, eredményesebb Péceli Párducok Futóklubbal közös csapatot indított és nyert, aranyat és sok jó ember elismerését, Összetörtünk a másfajta mozgástól (az én lábujjam kicsit jobban is!), de pozitív élményekkel tudtuk lezárni az évünket. Én pedig megfogadtam, hogy a csúcson hagyom abba és soha többé nem focizom, mert ennél többet már nem tudok kihozni a tudásomból.

peceli_parducokkal.jpg

10. A bohócsapka néhány fontos üzenetet hordoz:

  • Ne bohóckodj, ez még nagyon karcsú! Lesz ez még jobb és több is, csak akarnod kell!
  • Az lesz igazán vicces, ha 2017- ben nem folytatod tovább és megelégszel az emlékek nézegetésével!
  • 2017 január elseje van, új év új kiívások, üres polcok! 
  • Indulj neki és folytasd tovább!