A PROACTIVE márka égisze alatt zajló történések rövidebb, hosszabb leírása

PROACTIVE Blog

Egy kicsit már én is részese vagyok a legendának

2019. augusztus 15. - Igora Royal

 

img_20190809_183501.jpg

A 2019-es évem a "vissza az álmaimhoz" fejezetbe kerül a végelszámolásnál. Eleve nehezen megfejthető a pszichéje annak, akinek a "B" oldalon csípődik be, hogy az ő sportja a triatlon és ebből adódóan az élete célja nem lehet más, mint egy Ironman teljesítése. Az viszont, hogy ezekhez a célokhoz két év akadályfutó mellékkarrier (Spartan Race) miatti kihagyás után - ötvenévesen - térjen vissza és kezdje újra az építkezést, attól már a rezidens pszichiáterek is megnyalják a szájuk szélét. Én mégis azt gondoltam, hogy része akarok lenni a legendának!

A jó öreg Yoda is megmondta, hogy próbálkozni csak a kutya szokott (lehet, hogy nem éppen így fogalmazott, de a lényeg a lényeg), ezért az év eleji - 2019 január 8, hogy pontos legyek - újratervezéskor elhatároztam, hogy a célom teljesüléséhez meg kell tanuljak gyorsúszni, vennem kell egy görgőt, amivel a rossz időjárási viszonyok között is tudok kerékpározni és valahogy rendbe kell szednem a futásomat, hogy mire eljön a nagy nap, biztonsággal le tudjak futni egy maratont 3,8km úszás és 180km kerékpár után. Ha ezek rendben lesznek, akkor ki lehet tűzni a "Leghosszabb Nap" dátumát is. Addig pedig vannak a köztes lépcsők: egy félmaraton (2011-ben futottam az utolsót), egy féltávú triatlon verseny (azonnal be is neveztem a 2019-es Keszthely Triatlonra), elmenni és megérezni a nagyatádi eXtremeMan - érzést, ott versenyezni, ahol a legtöbb magyarországi Ironman terem évről évre. 

Óriási szerencsém, hogy mindig van egy-két ember körülöttem, akik nyitottak az őrültségeimre és nem csak az őrületbe kergetem őket velük. Bene Peti és Nagy Robi barátom ilyen arc, így könnyű volt rávenni őket, hogy együtt nevezzünk be az eXtremeMan 3 fős váltójára, majd ezt a lelki nyomást felhasználva kerestük meg Deme András úszóedző barátunkat, hogy csináljon belőlünk valami úszófazont az augusztus 10-ei megmérettetésig.

53348938_2133455456738465_652432663570808832_n.jpg

Ez nem volt valami "Bigfájterszes", srácok!

53670357_575060553007618_4581247851488608256_n.jpg

A három grácia

Szépen lassan kialakultunk, mint púpos gyerek a prés alatt!

Valamit kezdeni kellett a futásommal is, amit már nem élveztem, minden fájt előtte, közben és utána is. Cunamiként ömlött az internetről a tökéletesség, a futó flow -élményzuhatag, a "bele akarok halni a futás élményébe" kamu duma, míg én konkrétan azt éreztem, hogy akár bele is halhatok, ha így folytatom. Mentőövet a Plandurance csapata dobott számomra azzal, hogy örök padavanjává tett a pulzuskontrollos futásnak. A legnagyobb köszönet Csatáry Kristófot illeti, aki felismerve bennem a szunnyadó Kropkó Pétert vagy talán a senior Jan Frodenot, egy hét után átpasszolt egy hölgynek, akinek - azt mondta: triatlonos múltja és komoly jelene miatt - jobban fekszik majd a sajátos célrendszerem. Egymillió dolláros döntés volt, mert így kerültem kicsi kövér és lassú madárként a nagybetűs FŐNI, azaz Farkas Zsoltné Nagy Mariann szárnyai alá, aki pillanatok alatt el tudta érni nálam, hogy hátradőljek és teljes egészében rábízzam a vezetést, a fejlődésemmel kapcsolatos összes döntést. Na, ez nem piskóta (ha ismersz egy kicsit is!) Nem állítom, hogy imádni való dolog 9.30-as ezrekkel futni a téli hideg, sötét futópályán, de ezek a kilométerek ma már 6.40-esek és ennek segítségével sikerült két hónap közös munka után újra félmaratont futnom, majd felfutnom a Kékestetőre, ami 15 éve rajta volt - nagyon halványan - a bakancslistámon. Ja, mindezt 144-148 közötti pulzuson és stabil, de nem szaggató tempóval. 

56968316_2424888537545006_3002173232141828096_n.jpg

Ez az érem hitette el velem újra, hogy "van még előre az úton" (Szebeni Bandibá után szabadon)

 61869009_2508170212550171_4393120943824699392_n.jpg

Magyarország tetején

Mindezek után ott álltam készen az első igazán combos triatlonos megmérettetésre, a Keszthely Triatlon középtávjára, aminek a teljesítésével méltán jelenthetném ki, hogy részese vagyok a legendának, részese lettem egy szűk, de nagyon inspiráló körnek.

...aztán reggel kiderült, hogy baromira hullámzik a Balaton.  kepernyofoto_2019-08-14_18_12_38.png

 Erre mondják, hogy innen szép nyerni!

Közeledett az eXtremeMan és nem alakultak jól a dolgok. Én minden úszóedzésen 5-600 méterig bele akartam fulladni a vízbe, az időjárás, majd az időbeosztásom miatt alig kerékpároztam, viszont a késő esti futásokat egyre jobban élveztem. A srácok felkészülése sem volt problémamentes, így egy héttel a verseny előtt még azon sakkoztunk, ki mit tud majd vállalni a nagy közös kupacból. A végső megállapodásunk alapján enyém a gyékényesi szabadvízi úszás első köre 1900m-rel, majd egy 35km-es kör a kerékpárpályán és három 5,2km- es kör (1. 2. és az utolsó kettő egyike) a maratonból. 

Induljunk már! ...Ott vagyunk már?

Nagyatádot kb. a világ végén kell keresni, három térképet egymás alá helyezve dél felé haladva és nem megíjedve attól, hogy át kell gázolni azokon a madártetemeken, akik el akartak jutni oda, ahol a madár sem jár. Ez volt az érzésünk a rekkenő hőségben, péntek délben az induláskor és az ötórás érkezéskor méginkább.

68874935_1167382846787428_2553600572800368640_n.jpg

Csokonyavisonta Alexandra vadászház 

68528205_2521952384704568_6866934454628122624_n.jpg

Ők is el akartak jutni Nagyatádra

Na, de ilyen dolgok nem szeghetik kedvét az 575 Team - OLB Vokál bevetési állományának, akik a szálláshely (Csokonyavisonta meseszerű vadászháza) elfoglalása után, egy jó kis vadpöri és némi csirke elfogyasztása után becsekkoljon a nagy eseményre. Megnyitó, egy tökéletesen haszontalan technikai értekezlet után vissza a csodák palotájába, ahol még megittuk a szokásos áldomást (pálinka-sör kombó) a következő nap tiszteletére, összekészítettük a cuccunkat, hogy ne a hajnali 60km-es (!!!)  autóút előtt kelljen és szépen csendben átadtuk magunkat a ránk váró következő kihívásnak: hogyan is tudunk eleget pihenni emelkedő adrenalinszint mellett, egy éneklő hannoveri véreb fölött három méterrel lévő ágyunkban?

mi.jpg

Közel ötórás autóút után sem tűntünk megtörtnek. Nem is voltunk azok!

A Nagy Nap a nyár legmelegebb napjának is ígérkezett egyben. Este és hajnalban folyamatosan érkeztek az aggódó üzenetek a barátoktól, családtagoktól, hogy ésszel toljuk, vigyázzunk magukra. Mi is éreztük, hogy nem lesz egyszerű, mivel hármunk közül csak Robi volt képes olyan sebességgel futni, hogy a menetszél hűsítő hatását élvezze, Petinek és nekem maradt a napi nem kevés celsius fok mellé a levegővel való surlódásunk többletmelege. 

Ezek voltak a kilátások napközbenre, viszont addig még várt ránk egy hűsítő reggeli fürdő a 60km-re elterülő gyékényesi bányatóban, amit mi, Robival inkább egy túlélési tanfolyam gyakorlati vizsgájának tekintettünk. Nekem nem volt sikeres a főpróba, Robi a főpróbát összevonta az előadással, így valójában bármi és minden is elképzelhető volt a verseny első két órájában (a szintidőt 2ó 10 percben maximálták). 

68369097_505377326894779_5419631381837774848_n.jpg

Ez a látvány fogadott Gyékényesre érkezéskor

 67921081_2398495260226776_2315061623938613248_n.jpg

Ez meg a többi versenyzőt. Komoly vetélytársnak mutatkoztam

A teljes távot és a váltókat külön, egymás után rajtoltatták a közlekedési dugók elkerülése érdekében A szokásos, legendás, felemelő, magasztos rajtceremóniát Vangelissel és az ágyúlövéssel (amitől majdnem besza..tam) a vízben állva néztem végig, utána rövid bemelegítés és érkezett a saját beszaratós ágyúdurranásom. 

67818754_885435701855962_2541925996991348736_n.jpg

Várakoznak, unatkoznak, fényképezkednek

Kifejezetten élveztem az úszást, egy pillanatra sem kellett azon gondolkodnom, hogy a gyorsúszást átváltsam a biztonsági mellre! Az utolsók között indultam, így büszkén mondhatom, hogy végig én előztem, engem senki nem előzött meg. Mondjuk, volt egy pont, amikor többen majdnem megfulladtak miattam a röhögéstől, azt látták, hogy erőm teljében, nyélgázzal "száguldok" egyenesen a part felé. Én belülről úgy éltem meg, hogy csökken a rugdosódás, nem forr a víz a kar- és lábtempóktól, úgy kisímult minden. Kellemes érzés fogott el, nem is értettem mi ez. Ilyen lehet amikor a Walhalla felé úszol és elengedsz minden feszültséget. A nagy élmény közben azért - élve a gyanúperrel - kinéztem és azt láttam, hogy a mezőny balra halad és pedig büszkén jobbra és már lassan koppanok a parton. Vissza az egész, nyomás utánuk! Ezzel a vargabetűvel -ami +60métert jelentett-  az eredményem: 50.37mp lett. Egy kis dezorientáció a vízből kiérkezve, chipátadás és már mehetett is Robi a második körre!

69122382_2296390644009357_2298771216711811072_n.jpg

Robi arckifejezése láttatja, hogy nem könnyű egy triatlonista élete

Robi a biztonsági mellúszást választotta, de olyan sebességgel, hogy a gyorsúszók nem tudták megelőzni. Ennek eredményeként 47 perc alatt végzett a második körrel. Az úszás összesen: 1ó 37p 37mp-et vett igénybe. Dezorientáció, vicsorgás, futás és depó. Indulhatott a 70km-es első kerékpáros kör jó sok szinttel, aminek a leküzdése, Peti nagy tehetsége.

68787782_480375616092629_5038452785209671680_n.jpg

Indul a 180km kerékpár

Amíg Péter barátunk küzdött a dombokkal és a perzselő nappal, addig mi a dugókkal küzdve próbáltunk elé vágni és  megérkezni az atádi váltópontra. A poros utakra rávezetett forgalomnak olyan feelingje volt, mintha a Bamako rallyn is elindultunk volna párhuzamosan, ráérő időnkben.

67921581_2052107714894615_6001038377393061888_n.jpg

Gyékényes- Nagyatád tereprally

 Végül oda is értem időre, hiszen én következtem a tervezett 35km-es kiskörre, amiből még további kettőt kellett teljesítenünk, Peti és Robi osztozott rajtuk testvériesen. Előzetes számítások szerint pont a legmelegebb időszakban kellett kerékpárra pattannom. A kerékpáros váltózóna állítom, hogy az egyik leghangulatosabb része volt a versenynek. Egy folyamatosan emelkedő utca, az elején frissítőzónával, utána a csapatok által kialakított kis boxokkal, mint a Forma 1-es versenyeken a kerékcsere zónában. Nagyon sajátos hangulata volt, szerettem. Mariann, az edzőm azt kérte, hogy 150 fölé ne engedjem a pulzusom, még emelkedőn sem. Lehetetlen küldetésnek tűnt haladni is, a pulzust is kontrollálni a perzselő melegben. Ez kb be is jött, de még egy valamivel nem számoltunk...a szembeszéllel. 

67943513_496021694519458_2628968938083450880_n.jpg

 Ekkor még boldogan telt a várakozás

 Az indulás után szinte azonnal egy elkerülőúton találtam magam, ami enyhén emelkedett kifelé, de lehetett haladni. Majd a fordító után, amikor már úgy éreztem, hogy a 30-as átlagomat meg tudom támogatni egy kis lejtőn való tekeréssel, beleütköztem egy nagyon komoly szembeszélbe, ami kb 21 km/h- ra lecsökkentette a lejtmenetemet.  Igen, a lejtmenetemet! Forró szembeszél, lassú menet, nem mondanám, hogy életem tekerésének éreztem ezt a néhány kilométert, pedig még hol volt a vége!

A kör nagy része még hátra volt, szintkülönbséggel, forrósággal, tarthatatlan alacsony pulzusal együtt. Annyira meleg volt, hogy röviddel az indulás után már forró volt az isotóniás ital a kulacsomban és a mellette lévő vizes kulacs tartalma sem volt alkalmas frissítésre. Locsolgattam én magam a tanácsolt módon, főleg a combartéria környékét, vagy éppen a carotist, de attól tartottam, inkább megégetem magam, mint lehűtöm. Szépen dőltek ki a kerékpárosok egymás után az út menti árokparton, a mozgó orvosi stáb oda-vissza száguldozott közöttünk, hogy életet leheljen a néhol öntudatlan, néhol csak megfáradt versenyzőtársakba. Ezt látva, azért én becsülettel frissítettem a forró isommal, meg az elektrolitos gélemmel, nehogy az ő sorsukra jussak.

Volt még egy menő dolog, ami emlékezetesebb marad, mint a pálya vonalvezetése, netán a pálya melletti vegetáció. Kit érdekelnek ezek, ha az árokparton, kerítések előtt ott állnak az emberek, szurkolnak, lehetőségeik szerint próbálnak vízzel locsolni, vagy éppen a tündéri kis kölykök, akik szaladnak melletted és kulacsot, gélt, energiaszeletet kunyerálnak. És te mit csinálsz? Mint egy profi kerékpáros a Tour de France-on kidobod nekik az üres kulacsodat, vagy éppen nekik adod a frissítő ponton kapott energiaszeletedet. Nagyon állat volt, kinőttem a saját kültakarómat a büszkeségtől. Azért az eredményemet látva semmi okom nem lett volna rá, sőt inkább össze kellett volna zsugorodnom, vagy letakarnom magam egy barna papírral! A végén alig értem el a 24km/h-ás átlagot, amit szerintem néhány környéken élő családanya a kormányra szerelt bevásárlókosaras kerékpárjával is teljesített volna. A srácok nálam sokkal jobban muzsikáltak a kerékpáron, így a 180km-t 28km/h körüli átlaggal, 6ó.38 perc alatt teljesítettük.

 A megbeszéltek szerint én kezdtem a futást!

Olyan érzés volt az első körre elindulni, mintha otthon bekapcsoltam volna a sütőt és amikor már 220 fokra feltekerve felmelegedett, a fejemet beletéve vettem volna egy nagy levegőt és ezt ütemesen ismételgettem volna. Kegyetlen volt. Mariann max 156-os pulzust írt elő, így minden energiámat arra öszpontosítottam, hogy ne menjek fölé. Sokat segített, hogy a pályán 4 hivatalos és számtalan nem hivatalos frisítőpont üzemelt. Az egész verseny leghangulatosabb része az eXtremeMan drive volt, ami egy hosszú egyenes a futópályán, ahol a csapatok, szurkolók, helyiek sorfala között futsz oda és vissza az 5,2 km-en. Melletted fut a profi és szembe jön veled az éppen magát legyőző elsőbálozó. Óriási a hangulat és mindenki a futókat figyeli, óvja, segíti. Annyi pacsit még életemben nem adtam, mint a futásom ideje alatt. Itt végighaladva mindig magasabb a pulzus, nagyobb a mellkas körmérete, libabőrösebb az ember karja. A mi csapatunk az 575 Team külön sátrat és párakaput is felállított a kiszolgálásunkra. Külön ember volt arra, hogy figyelje a csapatlogót a mezen és ha arra járt valamelyikőnk, azonnal nyomták a kezünkbe a jeges zacskót, sótablettát, colát. Én éreztem magam kellemetlenül, mert versenyeken soha sem látott módon odafigyeltek ránk!

68484353_2637374789629712_1439693975584768000_n.jpg

Száz méter futás után azonnal frissítőállomás, így meg lehet oldani a feladatot!

Minden körben, minden állomáson, mindent elfogadni! - ez volt a jelszó. Azt jelentette, hogy sótabletta, víz, iso, cola dőlt belém, így a pulzus sem szaladt el, hatására képes voltam valami futásszerű mozgásra is, és a második kör végére olyan állapotba kerültem, hogy ha Robi barátom azt mondja, menjek tovább, akkor simán - az egyre javuló időeredménnyel - elindultam volna a harmadik körömre is. Feldobott a környezet, a nap lefelé tartott, enyhült a hőség, 7.40/km-es volt a futótempóm, de ebben sok tartalék volt még, próbáltam az előírt keretek között tartani a terhelést, hiszen várt még rám egy kör a végén.

67981122_660231797792895_3061288268650774528_n.jpg

Az első két kört én futottam. A frissítésnek hála, gond nélkül be is értem

Utánam Robi, majd Peti következett a maga két körén, én kicsit pihenhettem. Utólag összegyűjtve az élményeiket: náluk volt szédülés, gyomorproblémák, hányás, tempóvesztés, légszomj a melegtől, viszont az eredményeket ők is hozták. Szóval, zajlott az élet a pályán és azon kívül is. Emlékeztem Mariann ötletére, hogyha tudok, két futás között zuhanyozzak le, vagy ugorjak bele valami hideg vízbe, mert az sokat segíthet a fittségemen. A szervezők ezt is megoldották, mivel a verseny szomszédságában lévő strandra ingyenes belépést kaptunk. Jöhetett a hideg zuhany! Szinte fájt minden csepp, de a végére teljesen újjászülettem...már amennyire egy ilyen, a fenti képen látható  használt jetit meg lehet újítani! Átöltözés és már alig vártam az esti futókörömet a sötétben. Még mindig millióan voltak a futópályán pedig már este kilenc is elmúlt.

Ez volt az én világom! Egyfelől azért, mert így 12 óra verseny után  a velem egyívásúakkal róttam közösen a köröket, azokkal, akikkel majd én is futni fogok és abban az időablakban, amikor én is kb ideérek a saját, különbejáratú "Leghosszabb Napomon". Jó volt velük lenni. Mondjuk, kicsit idegesített, amikor azt láttam, hogy öt körrel ezelőt is sétált valaki és most sem tesz másként és ez még nem az utolsó köre, de lelke rajta. Mindenkinek más a sportérték. Akkor jövök majd, ha tudok adni a futás látszatára. Én ilyen vagyok. 

A harmadik körben úgy éreztem, hogy suhanok, 144-148 között tudtam gond nélkül tartani a pulzusomat és az egész napos törődés után fáradtságtól nem szenvedve, a végén 30 mp-cel jobb átlagidőt, 7.10/km-es tempó után adtam át a chipet Robinak, a befutóemberünknek. Itt is azt éreztem, hogy ha kell, akkor kimegyek az utolsó körre is, mert van bennem tartalék. Ezt feltétlenül Mariannak, a futóedzőmnek és a szisztematikus felkészülésnek köszönhettem. A futás eredményünk: 4ó 55p 28mp lett. Öt órán belüli maraton, nem is olyan rossz elsőre!

A váltás után- ahogy megnyugodott a szervezetem - olyan éhség tört rám, hogy ha gyorsan nem jutok kajához, akkor lefejelem a muskátlikat! Addigra már szinte semmi nem volt a büfékben (ahogy a gyomromban sem), a triatlonos sáskajárás eredményeként már néhányan a bódék falát kezdték rágni. Nekem azért varázsolt valahonnan a drága feleségem két csibeburgert életmentő dózisnak, Peti pedig valami híg cukros gyümölcslevet talált, amit a mindennapokban nem innék meg, de most kincsnek számított. Gondoltam, szép komótosan megeszem és vérré válik a befutóra. Ja, lassan, meg, hogy vérré válik! Persze, főleg, hogy Robi felesége szép csendben megjegyezte, hogy a Robi nagyon gyors, 5 perc múlva érkezik a befutóhoz. Na, olyan még nem volt, hogy én meghagyjak valami kaját, ha már elém rakták! Öt perc múlva, a két csibeburgert betolva, leöblítve a sárga löttyel, végre én is gyomorfájósan és hányingerrel küzdve, de ott álltam a többiekkel, a cél bejárata előtt Robi érkezésére várva, hogy hárman, kéz a kézben együtt fejezzük be a nagy kihívást. 68703377_416435618967407_6356627249633951744_n.jpg

Ritka pillanat a Leghosszabb Napról - a célban újra együtt a Csapat

A célban kapott háromosztatú érem tökéletesen bizonyította, hogy az eredmény minden tekintetben hármunk közös eredménye és érdeme. Még a szétválasztásához is közös munkára, erőkifejtésre volt szükségünk. Jó volt érezni, hogy ha 1/3-1/3 arányban is, de részesei lettünk az eXtremeMan -érzésnek, éreztük minden porcikánkban azt, amitől a triatlon a legjobb sport a világon. A magam részéről egyértelművé vált, hogy képes vagyok egyedül is megharcolni ezért az álomért, óriási a motivációm, hogy ezt be is bizonyítsam magamnak és azoknak, akik szeretnek és hisznek az álmok realitásában. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor hazaérve, egy kiadós zuhany után, karjaimban az alvó kislányommal még hajnal kettőig hallgattam a kedvenc éneklő kutyám sanzonjait. ...és utána néma csend.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sportphysio.blog.hu/api/trackback/id/tr9515008916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.