A PROACTIVE márka égisze alatt zajló történések rövidebb, hosszabb leírása

PROACTIVE Blog

Old Lake Man - a nap, amikor belesúgtam az ördög fülébe.

2019. szeptember 14. - Igora Royal

Sokáig azt sem tudtam, hogy Tatán - az Öreg-tónál - triatlon versenyt is rendeznek, aztán jött a keszthelyi feladás és a lelki after party, az önmarcangolás és a kérdések, amire nem találtam a válaszokat. Azt azért sejtettem, hogy ha nem akarom a divatos Rivotril-vodka, vagy a Xanax-whiskey kombóval kikényszeríteni a kis rózsaszín elefántokból a feladással kapcsolatos válaszokat, akkor neki kell mennem újra és -ahogy nagymamám mondaná - szőrével kell gyógyítani a kutya harapását. Felcsaptam hát a triatlonos eseménynaptárat és kerestem egy féltávot Atád után kellő időtávra, így találtam rá az OLD LAKE MAN-re. Viszont, volt egy kis bibi, hiszen egy héttel a verseny utánra már be volt fizetve a WizzAir félmaratonom, így aztán "csak" olimpiai táv regisztráció lett belőle. Kell a gyógyír a triatlonos sebemre, majd rövid regeneráció után jöhet egy újabb félmaraton teljesítésének ígérete...akarom mondani lehetősége. 

kepernyofoto_2019-09-07_20_46_35.png

Perzselő, dög meleg, délutánonként rendszerszerűen leszakadó ég és 1000%-os páratartalom, egyre alacsonyabb motivációval megáldott család adta a felkészülési időszak végének nehézségét. Én ettől függetlenül alapvetően nyugodt voltam, mert a világ összes edzését is teljesítettem, végre Gyékényesen bebizonyítottam magamnak, hogy tudok hosszút úszni természetes vízben is, pénteken még este nyolckor a rendelőben voltam, így nem macskásodtam el a sok rápihenéstől. Egyedül az fájt volna, ha a lányok végül úgy döntenek, hogy elengednek egyedül a rövid, de mégis hosszú útra. Tanakodtak és belátták, hogy egy félkarú óriás nem tud úszni, nem tud visszaváltani az emelkedőkön és egy kézzel nehéz egyszerre a frissítő felvétele és a démonok hesegetése a futópálya közepén. Szóval, hárman indultunk végül a szokatlanul késői, 14.30-as starthoz, Tatára.

70005660_413276082661973_5729593691211825152_n.jpg

Hogy áll az a napszemüveg?

A csodás szépségű tó körül helyeztek el a szervezők minden fontos és szükséges helyet (versenyközpont, depo, expo, büfé, úszó és futópálya, befutóterület, mégis úgy érezhetted, hogy minden kompakt, a helyén van, nincs zsúfoltság, minden kézre áll, még a parkolás sem okozott gondot 200 méterre a befutótól. Szokatlanul gazdag startcsomag, szóval minden adott volt egy jó kis versenyhez, egy kis egomasszírozáshoz.

71150463_497924207670811_9077921247093850112_n.jpg

Kb. ilyen voltam egész nap

Egész nap kábultan kóvályogtam mint a gólyafos a levegőben, két lépés között el akartam aludni, enni sem volt kedvem - mondjuk, nehéz is volt megtervezni a napot kalóriabevitel szempontjából a koradélutáni indulás miatt - viszont így is erősnek éreztem magam. Abban biztos voltam, hogy a versenyen fittebb leszek, csak jussunk el odáig élve! A nagy meleg, meg a pára gyilkolt mindenkit. Istenemre, alig vártam, hogy belemerülhessek a tóba, egy kicsit felfrissüljek a start előtt. Na, de addig még várt ránk egy séta a tó partján, a túloldalra, ahonnan az úszást indították. 

Az új csónakháznál szépen összegyűlt a mezőny, a 700 ember egy kis helyen zsúfolódott össze az úszás rajtjára várakozva. Vibrált a levegő, megtelt a versenyzők túláradó energiájával. Annyira, hogy néhány hátrányos helyzetű Tesla tulaj fel tudta volna tölteni az autója akkumulátorait belőle (természetesen ingyen, ahogy azt ők elvárják a közösségi töltőktől). 

70302871_495877837857843_871316648085159936_n.jpg

Zsufi van az usziban

Becsekkolás után be a vízbe, önfeledt pancsi és néhány méternyi beúszás, ami teljesen rendezte a verseny hőmérsékletemet, készen álltam a kezdéshez! 

69912530_3672259582837825_3711948446463164416_n.jpg

A rajt előtti pillanatok

70007329_916240668761926_1085093761865744384_n.jpg

Megy a balhé a biliárdasztalon

70795565_2402473546688032_2653557192061353984_n.jpg

Hol vagyok? Valahol ott vagyok!

Biliárdgolyó- bóják jelölték az utat pont olyan elrendezésben, mintha már valaki bekezdett volna a fehér golyóval. Szanaszét gurultak a színesek, föleg a pálya elején volt káosz. Ellőtték a startot és kezdetét vette életem eddigi legizgalmasabb, de egyben legfájdalmasabb triatlonos úszása! Az első 500 méter valójában a bunyóról szólt. A cikkcakkban felállított bóják jobbkézről kerüléséhez nagyon kevés volt a hely, így a főmezőnyben úszók minden alkalommal megérkeztek egymásra. A víz viszont nem volt annyira tiszta, hogy úszás közben észlelni lehessen a perspektívát, emiatt, amikor láttam egy kart, vagy lábat feltűnni magam előtt, akkor biztos lehettem benne, hogy az betalál, "fej vagy gyomor", ahogy azt a klasszikus filmszöveg mondja. Be is szedtem jó sok ütést (néhány fej és gyomor), rúgást, de nagyon élveztem. Végre valami izgalom az egyébként uncsi kar és lábtempók között. Aztán persze ez is elmúlt- mert a jó nem tart örökké - és következett egy 1000 méteres egyenes, amit jól megtoltam, legalábbis én úgy éreztem. Ebből PB lesz, mindenki megláthatja - áltattam magam egészen addig, amíg a segítők ki nem húztak a vízből (nem csak a bálnákat alázták meg, hanem mindenkinek segítettek) és rá nem pillantottam az órámra: 39.40. Na, ne vicceljünk, ez már majdnem egy 1900m-es idő! Biztos, az ilyenkor szokásos szédülés és látászavar okozza. Sokat nem tudtam gondolkodni az ügyön, mert öltöznöm kellett a következő kihíváshoz, a kerékpárhoz.

kepernyofoto_2019-09-14_8_37_38.png

Nem kell elkeseredni az idő miatt, mivel a pálya is 200m-rel hosszabb volt. Sima PB 2.20/100m!

Nagyatádon egyértelművé vált, hogy a kerékpározásom az idén gyenge lábakon áll. Bírom én jó hosszan a tekerést, de az edzéshiány miatt nem vagyok gyors. Szóval, nagyon nem vagyok az! Arra számítottam, hogy a forgatókönyv hasonló lesz, azt terveztem, hogy elengedek minden hősködést és a biztonságos teljesítésre megyek. Olyan jó közepes, majdnem szar, műkedvelőknek való eredménnyel már elégedett leszek. Mariann azt kérte, hogy 146 fölé ne menjen a pulzusom, hogy utána komfortos maradjon a futás, én igyekeztem betartani a Főni elvárásait. A Tata-Naszály desztinációt kétszer kellett megtegyük, így jött ki a 40km. Kellemes vonalvezetés, felhő nélküli kék ég és sok-sok celsius fok jellemezte a pályát  egészen Naszályig. Beérve a faluba, a semmiből - felhőből semmiképpen sem jöhetett, mert az nem volt egy sem - akkora zuhé kerekedett, hogy a bőröm is átázott, ráadásul a lassúnál is lassabb lettem az úton hömpölygő esővíz miatt. Ilyenkor jól jön a nyugdíjas tempó, mert a frissítő előtt, bizony derékszögű kanyart kellett bevennie a jónépnek, nos néhányan el is szálltak miatta, mint az a bizonyos győzelmi zászló. 

69333785_667197393757573_3450724554085761024_n.jpg

Az oda-vissza pályán szépen lassan fogytak a kerékpárosok, a versenyzők nagy része már elkezdte a futást, csak néhányan küszködtünk itt magunkkal. Nincs tipikus kerékpáros formám, ez és a hátsó fertályban haladás kiváltja másokban az egyik legcsodásabb triatlonos feltételes reflexet, az "önzetlen biztatás" nevűt. Az 575 Team tagjainak összekacsintásai, integetései, kurjantásai ma már alapot jelentenek és nagy büszkeséget is számomra, hogy hozzájuk tartozhatok, viszont, amikor a Konát is megjárt Pajor Gábor halad el mellettem és "Hajrá, Imi" felkiáltással jelzi, hogy észlel és fontos, neki hogy energiát adjon a hátralévő megpróbáltatásokhoz, ezt egyik sportág sem tudja produkálni. Lehet, hogy csilivili a cucc, meg milliós a kerékpár, de van mások iránti nyitottság, segítőkészség és a teljesítmény elismerése is, még akkor is, ha az a teljesítmény nem dobogós, hanem magunkat legyőzős. Ne feledjük el, hogy minden triatlonversenyen ugyanúgy ünneplik meg az utolsó teljesítőt is, mint az első helyezettet. Ezért érdemes egy kis munícióért néha ránézni az Ironman Instagram oldalára, az aktuális versenyeket szemlézve. Másfél óra  kerékpártúra (1.33. 12)után újra depó és indulhatott a 10 km-es futás!

kepernyofoto_2019-09-14_8_48_12.png

Az Öreg- tó körül is leszakadhatott az ég, mert a depóban a párás levegőn könyökölve öltöztem át a futáshoz és konkrétan víz állt a futócipőmben. Elindultam, de oxigén molekulákat csak nehezen találtam magamnak. Rividdel ezelőtt már kissé egyedül éreztem magam a kerékpárpályán, de most újra csúcsforgalomban találtam magam a futókörön, éreztem, új erőre kapok. Nagyon hangulatos a fák között, erdei sétautakon futni, kicsit terepfutó feelingje volt az egésznek. Jól voltam. Mentem, ahogy tudtam,  a Mariann által kért max 151-es pulzuson. Aztán két kilométer után újra lecsapott a vihar! Pillanatok alatt dörgés, villámlás és szakadó eső. Áztam, de legalább nem fáztam. A meleg maradt, megjött a köd is és pillanatok alatt eláztak az erdei utak. A terepfutó érzéseimet felváltották a közelmúlt Spartan Race-es emlékei, amikor csurom vizesen cuppogtunk a sárban. Tovább és tovább, mert nehogy az ördögnek legyen igaza!  Nem hagyhatom, hogy a  vihar győzzön le a végén. Alig hagytam el további két kilométertáblát, máris jött az újabb ördögi susmus, menetrend szerint megint leszakadt az ég! Semmi extra, csak víz. Menjünk, nincs itt semmi látnivaló! 

Az ötkilométeres fordítónál (távol a célterülettől) nagy meglepetésemre a szívem Hölgyeivel találtam szembe magam. Eljöttek idáig, hogy erőt adjanak a visszaúthoz! Pacsi, fénykép és már fordultak is vissza, hogy visszaérjenek a befutóhoz. Ez a pillanat többet ért, mint az összes frissítőpont együttvéve. 

Fogytak a kilométerek, de nem voltam megelégedve a tempómmal. A végén - érzés szerint - emelhettem a pulzust, de ez nem járt sebességnövekedéssel. Nyomtam becsülettel, jó állapotban és be is fogtam két előttem haladót, de akkor is lassúnak éreztem az egészet. Meg is tudtam volna őket előzni, de ha már 9 km-t mögöttük futottam, az utolsó métereken nem fogom őket lehajrázni. Így ráfordultam a célegyenesre és hagytam, hogy befussanak (főleg, hogy egy csapattárs hölgy futott) előttem.

kepernyofoto_2019-09-14_9_47_23.png

kepernyofoto_2019-09-14_9_47_37.png

Kifejezetten jó állapotban értem a célba, ami megint csak edzőmnek, Farkasné Nagy Mariann felkészítésének és a Plandurance pulzuskontroll rendszerének köszönhettem. Egy picit meg is ünnepeltem magam. Megcsináltam! Bizonyítottam, hogy képes vagyok rá! Képes vagyok rá egyéniben, három év kihagyás után is! Van még a zsebben a célvonalon átfutva is! Szinte biztos, hogy van annyi, hogy jövőre már féltávon indulhassak!

70034919_235421540723423_5453501605603180544_n.jpg

70006318_736298990149795_7692984397976305664_n_1.jpg

Nyakban a cucc!

70622931_675988936219220_2748982526335778816_n.jpg

Visszatöltés almával

69062399_494871324409299_3368205038190067712_n.jpg

Egy kis összehasonlítás:

Szálka Triatlon 2016  M-táv (750m úszás, 45km kerékpár, 10km futás) 3.33.18

Balatonman Füred 2016 (1000m úszás, 45km kerékpár, 10km futás) 4.15.02.

Old Lake Man olimpiai táv (1700m úszás, 40km kerékpár, 10km futás) 3.35.29.

Egy nap az ördög azt súgta a fülembe: Te nem vagy elég erős ahhoz, hogy legyőzd a vihart. Ma azt suttogtam az ördög fülébe: ÉN vagyok a vihar!

70340855_2319183968151178_3154199509458747392_n.jpg

Egy regeneráló találkozás Mariannal, aki aznap még  büszke edzőként szelfizett velem, majd másnap korosztályos első lett a féltávú versenyen! Ezek után indulás haza, a barátainkhoz,  a Big Fighters Team által szervezett össznépi hamburgerezésre.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sportphysio.blog.hu/api/trackback/id/tr4215028962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.