PROACTIVE Blog

A PROACTIVE márka égisze alatt zajló történések rövidebb, hosszabb leírása

Erőnléti edzés -7 fokban, mert ezt érdemeljük!

Kicsit megtizedel bennünket a betegség és a sérülések, így kizárólag azok jelentkeztek ma edzésre, akik igazi edzésfetisiszták, sérülten is szeretnek szenvedni, vagy Béres cseppet szednek! A - 7 fokos hideget csak akkor éreztük a szabadban kialakított játszóterünkön, amikor megálltunk, így 90 percen keresztül nem álltunk meg. Nem hajtottuk csapágyasra magunkat, de a végén megállapítottuk, hogy ilyen időjárási feltételek között ez pontosan elegendő volt a hét közepére.

img_2638.jpg

K Papa Tony, mint vendégművész , a Kyokushin karatékák sincsenek cukorból!

Mi voltunk az egyetlen elvetemült társaság, de magányosan azért még egy-egy lélek elbotorkált mellettünk a sötét, hideg és csúszós RTK pályán. Nagyon örültünk az RTK Kyokushin karatésai közül K Papa Tonynak, akiről eddig is tudtuk, hogy nincs cukorból, gyorsan össze is álltunk egy "előtte" képre, biztos ami biztos.

A mai programot úgy állítottam össze, hogy az illeszkedjen a Spartan Winter Sprint Svit felkészülési programjába. Fontos volt, hogy nagyon hideg legyen (pipa), meglegyen a ciklikus fizikális terhelés (pipa) és a gyakorlatból futás, majd futásból azonnal valamilyen akadályfeladat következzen (pipa), 

A megtervezett állomások:

1.) plank vagy hasizomerősítő feladat

2.) TRX feladatok - elsősorban felsőtest és törzsizomzat fejlesztés

3.) Kettlebell - nagy súlyokkal 

4.) 8kg- os medicinlabda - főleg rotációs mozgások

Minden edzésfeladatból 10-15 ismétlést végeztünk oldalanként, lábanként, karonként, stb. A 4 állomás után futottunk egyet, majd azonnal megismételtük a négy állomás feladatait. Háromszor váltottunk az állomáson feladatot, így alakult ki a 12 különböző edzésfeladat kétszeri ismétléssel.

Néhány feladat, hogy elhiggyétek, amit írtam:

 Elég nehezen találtak rá a Srácok a kicsit módosított swing ritmusára, de utána már hasítottak a csípők és a lábak, csak úgy dobták felfelé a vasat.

TRX - szel már jó ideje szuperszettekben dolgozunk. Egy feladat két vagy három összekapcsolt gyakorlatból áll. Egyik kedvencünk az Y-W-A gyakorlatunk, ami meggyötri a felsőtestet és később napokig szolgáltat beszédtémát az általa okozott izomláz is:

 

 Az utolsó blokkban a TRX egykezes Power Pullal nem voltam nagyon népszerű, de ahogy a felvételen is látszik, ügyesen és jó technikával végezték a gyakorlatot:

Szóval, a mai edzés több - pontosan hat - csúcspontot tartalmazott, ami lemodellez egy Spartan versenyt a futásból megállásokkal, majd a feltornázott pulzus utáni visszaindulásokkal. Valahogy így néz ez ki egy Polar óra grafikonján:

spartan_edzes_polar_karakterisztika.jpg

A Csapat ma is kitett magáért, habár ez az edzés nem számított csúcsterhelésnek, mégis elégedetten, jóleső fáradtsággal készítettük el az "utána" képünket:

img_2646.JPG

A csütörtöki pihenő után pénteken közösségi egyhelyben kerékpározás lesz soron és vasárnap pedig újra közösségi futás. Perverzek a köztes időszakokat is kitölthetik némi fizikai aktivitással, mert az nem tilos!

Aroo!

A bejegyzés trackback címe:

https://sportphysio.blog.hu/api/trackback/id/tr7412119301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PROACTIVE Blog

A "PROactive Sportklinika" valóságos egészségügyi és motivációs intézmény, ahol az aktív életmódot folytatók számára izgalmas témában rendelést nyitottunk. Célunk az, hogy ezek az ismeretek, tapasztalatok, jó gyakorlatok minél több hobbi és versenysportolóhoz, sportos szülőhöz, edzőhöz és sportvezetőhöz eljussanak.

Facebook oldaldoboz

Címkék

1000km (1) 2016 (2) 21km (1) 42k (1) 575 Team (1) Actimel 10 km (1) Active Living Research (1) Adductor (1) Afrikai Nemzetek Kupája (1) Agyrázkódás (1) Akadályfutás (4) Akut sérülés (1) Alapozás (1) Állóképesség (5) All core all the time (1) Alvás (3) Alvás Világnapja (1) anabolikus folyamat (1) Arthritis (1) Autógumi (2) Az edző is vezető (6) Balaton (1) Balatonman Füred (1) Bala a gegszter (1) Balboa- kör (1) Barna rizs (1) Bemelegítés (1) Bizalom (1) BMX torony (1) Böde Dániel (1) Bokaficam (1) Branislav Ivanovic (1) Bread and Butter Pickles (1) Brokkoli (1) Buli (1) Burpee (6) Chelsea FC (1) Cirkadián ritmus (2) Core izmok (5) Csapatszellem (3) Csokonyavisonta (1) Cube Naure Pro (1) Cukkinipogácsa (1) cyclocross (1) Dan Price (1) Defibrillátor (1) Dehidratáció (3) DigiSport Reggeli Start (1) Dinamikus ülés (1) Dombfutás (1) Dr Bubó (1) Dugóka (1) DVTK (1) Edward Deci (1) Egészséges étel (1) Egyszerű kondicionálás (1) Együttműködés (1) Elkötelezettség (1) Elsősegély (1) Energiabomba (1) EQ (1) Ernest Gagnon (1) Erőnléti edzés (14) Értekezletkultúra (1) Esti edzés (1) Étrend átalakítás (1) Everziós trauma (1) ExtremeMan (1) Extrinzik motiváció (1) Fájdalomcsillapítás (1) Farkas Zsoltné Nagy Mariann (1) Fascia (1) fehérje (1) Fejben dől el (1) Fejfájás (1) Fejlámpa (1) Félmaraton (1) Finisher (2) Firstbeat Technologies (2) Flow-élmény (2) FMS (Functional Movement System) (1) Folyadékpótlás (4) Funkcionális edzés (3) Futás (4) Gareth Bale (1) Gatorade (1) glikogén (1) Gördeszka (1) Gordon Ramsay (1) Görgőzés (1) Görög joghurt (1) Gyermeksport (2) Gyulladáscsökkentés (1) Hamstring (3) Hasizom (1) Hasi sérv (1) Hátfájás (2) Havasi Balázs (1) Hervé Renard (1) Hidegterápia (2) HIIT (1) Hirtelen szívhalál (1) Hofi Géza (1) Homeosztázis (1) Homeosztázis 5 tényezője (1) Húsvét (1) Időhatékonyság (1) II. BioTech USA Mezei Futóverseny (1) Iliopsoas (1) Immunerősítő italok (2) IMVR4 (1) ING Amsterdam Marathon (1) Intrinzik motiváció (1) Inverziós trauma (1) Irodai ergonómia (3) Ironfater (47) Ironman (2) izomgörcs (1) Izomhúzódás (2) Izomláz (2) Izompólya (1) Izomszakadás (1) Izotóniás italok (1) Ízületi diszfunkció (1) Izületi kopás (1) Ízületi mobilitás (1) Ízületi stabilitás (1) Ízületről ízületre- megközelítés (1) Jász Határ Futás (1) Játékvezetés (1) Jégfűrdő (1) Jose Mourinho (1) Kajakontroll (1) Karácsony (1) Karanténkonyha (1) Karfiol (1) Karfiolkenyér (1) katabolikus folyamat (1) Kékes Csúcsfutás (1) Kerékpár (1) Keresd a hegyet (1) Keresztedzés (1) Keszthely Triatlon középtáv (1) Kettlebell (3) Kihívás (1) Kinesio tape (1) Kinetikus lánc (1) Kommunikáció (1) Kosárlabda sérülések (1) Krónikus ízületi kopás (1) Kütyükorszak (1) Labdarúgó sérülések (5) Lágyéksérv (1) Lazac (1) Lelki állóképesség (1) Locsolóvers (1) m.gastrocnemius (1) m. soleus (1) Magyar Trifecta- kihívás (1) Mákos- almás pite (1) Manchester United (1) Marcus Rashford (1) Mark Wahlberg (1) Masszázs (3) Matematika (1) Melegterápia (1) Mesut Özil (1) Mezeifutás (1) Mindennapos testnevelés (1) Minőségi alvás (1) Motiváció (7) Nagyatád (1) Nagy Gella- hegy (1) Neuromuscularis kontroll (1) NFL (1) Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton (1) No pain no gain! (1) Nyakfájás (1) OLB Vokál (41) Old Lake Man (1) Önmasszázs (1) Öreg-tó (1) országúti kerékpár (1) Paraszimpatikus idegrendszeri hatás (1) Patella-ín (1) Pavlov kutyája (1) Pécel (1) Péceli Párducok (2) Pécel Apáca-domb (1) Példakép lettem! (1) Philadelphia Eagles (1) Placebo- hatás (1) Plandurance (4) Planking (1) Polar (1) Prague Halfmarathon (1) Proactive (1) Proactive LAB (23) Proaktív motiváció (8) Propriocepció (2) Quadriceps femoris (1) Rajtlista (3) Rákosmenti TK (5) Randy Hetrick (1) Razvan Burleanu (1) Regeneráció (1) Reggeli edzés (1) Rehab (8) Rehabilitáció (7) Rejtő Jenő (1) Reziliencia (1) RFR (1) Románia (1) Schlatter-Osgood (1) Senkit nem hagyunk hátra! (1) Sérülés prevenció (11) Sitting Calculator (1) Sitting disease (3) Skateboard workout (1) Smart Cap Bottle (1) SMR henger (2) Spárga (1) Spártai fejpánt (4) Spartan Race (29) Spartan Sprint (1) Spartan Sprint Veszprém (6) Spartan Super (2) Spartan Super Tokaj (13) Spartan Winter Sprint (13) Spar Budapest Maraton (1) Spar Maraton Fesztivál (1) Spinning (8) Sportapuka (5) Sportártalom (1) Sportpszicho (5) Sports-Health.com (1) Sportsérülések (3) Sportspecifikus edzés (1) Sporttáplálkozás (11) Stand Up Desk (1) Street Workout (1) Stressz (1) Svit (1) Szálka a testben (43) Szeged (1) szénhidrát (1) Szénhidrát diéta (5) Szimpatikus idegrendszeri hatás (1) Tarcal (1) Társadalmi felelősségvállalás (1) Teammunka (1) Térdfájdalom (1) Térdproblémák (1) Teremfoci (1) Terepfutás (6) Tokaj (1) Tom Sawyer kalandjai (1) Törzserősítés (4) Triatlon (3) Trifecta (2) Trigger- pont (1) TRX (5) Tuberositas patellae (1) Túlterhelés (1) Uborkasaláta (1) Ugrótérd (1) Újraélesztés (1) Ülőmunka (1) US Navy Seal (1) Utánpótlássport (1) V. Classic Balboa (2) Versus (2) Vertikálfutás (2) Vince Papale (1) Vinnie Jones (1) Vivicittá 2019 (2) Vs (2) Wadkanz Trail (4) WizzAir félmaraton (2) Zöldség (1) Zöldséglé (1) Zöld turmix (1) Zsiliptevékenység (1) Címkefelhő

Top 5

  1. 5+1 tipp a mérkőzés utáni gyors regenerációhoz labdarúgóknakAz, hogy egy sportoló mit tesz a teljesítménye érdekében közvetlenül a mérkőzés után legalább annyira fontos, mint az, hogy mit tesz előtte! A gyorsabb regenerálódás érdekében érdemes bizonyos...
  2. Jégzselé vagy forró fürdő?Igen kellemetlen dolog tud lenni, ha az áhított hétvégi pályára lépést az húzza keresztbe, hogy az edzésen szerzett rutinsérülést pont ellenkező módon kezeli magán a sportoló, mint ahogy azt a...
  3. Gordon Ramsay győzni tanít - 1. Zöld turmix a pokol konyhájábólVagyunk néhányan, akik a bakelit "A" oldalának végén elértük a megvilágosodást és rákaptunk a triatlon -érzésre, arra viszont nem gondoltam, hogy kedvenc botrányséfem, Gordon Ramsay is hasonló...
  4. Mesut Özil titka: több fizioterápia és jobb minőségű alvásAz utóbbi napokban több helyen is olvastam arról, hogy Mesut Özil bevallotta, a nagyszerű 2015- ös Premier League teljesítménye mögött az áll, hogy apró változásokat hajtott végre az életében és így...
  5. NO PAIN, NO GAIN!A véletlen, vagy éppen az általunk teremtett helyzet az oka annak, hogy a mai napon több alkalommal is elhangzott a Jóisten neve és a vasárnapi istentisztelet fogalma? A választ fedje egyelőre...
süti beállítások módosítása