Száz évvel ezelőtt, a Montenegró című svéd filmben láttam utoljára olyan jelenetet, amikor az áldozat a gyilkosával pózol a fényképezőgép előtt. A történetben az egyik testvér csal kártyán, ezért a másik beleállítja a kést a homlokába (!!). A kiérkező mentősök még soha sem láttak ilyet, ezért megkérik őket, had készítsenek egy képet erről a nem mindennapi eseményről. A csapat összeáll, néha mosolyog a kamerába, mi, a nézők pedig a röhögéstől halálozunk el, annyira abszurd az egész. A tegnapi helyben kerékpározás után nekünk is sikerült egy képre kerülni Andival a "tömeggyilkos" spinningedzővel, akit a ráaggatott jelzőtől függetlenül nagyon szeretünk és az együtt töltött idő minden pillanatát élvezzük. Ez a helyzet nem abszurd, nagyon is valós és az a fejlődés is, amit hétről -hétre a kezei alatt produkálunk.
Íme, az ominózus filmrészlet a késsel és a testvérekkel.
A tegnapi edzés folyamatát kerékpáros nyelven csak úgy tudnám leírni, hogy hegyi befutó - sprintbefutó-hegyi befutó, sprintbefutó, hegyi befutó, hegyi befutó, Mount Everest és végül laza pörgetés. Utólagos közvélemény kutatásom eredményeként kijelenthetem, hogy a résztvevők szerint, nehézségét tekintve benne volt a Top 3 -ban. Azt éreztük, hogy a gyilkosság szépen folyamatosan következett be, lépésről lépésre veszítettük el az uralmunkat a testünk felett. Azon megoszlottak a vélemények, hogy a Kékestetőre felértünk volna- e azzal a sok taposással, amit az időtlen kiállások során nagy ellenállás mellett teljesítettünk, de az biztos, hogy az igénybevétel maximum közeli volt.
A folyamat a szívem szemszögéből
A sok izzadás és szenvedés ellenére is örömmel vettük, hogy Andi végre hajlandó volt a fényképezőgép mögül beállni a csoportképbe és emelni az "utána" családi képeink minőségét:
Néhány gyerek hiányzott ahhoz, hogy négycsaládos képet tudjunk készíteni. Így is rendben volt, nagyon!
A héten szétszakad a Csapat, mert néhányan, kihasználva a tél utolsó rúgásait, még síelni mennek. Vasárnap edzés, de arra kicsi az esély, hogy rajtam kívül más is megküzdjön a 12 km-es távval és a tervezett erősítéssel. Szombaton nagy büszkeségünkre, Wernitzer Dóri (Áron serpálkodásával) a Pilis Trail 11 km- es "Kopasz-kör" távján képviseli a Vokált és a Lajhárságot. Jövő héten pedig újra átlényegülünk Waddisznóba, Ágival és Áronnal az "S" távon indulunk.
Aroo!
A poszt címében szereplő idézetet a Parno Graszt-tól vettük kölcsön.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.