A ma délelőtti tekerésünk kisebb magyarázatra szorul! Nem szoktam mentegetőzni, a saját utamat járom és kicsit sem érdekel, hogy más mennyire nézi le, hogy csak ennyi apró van a zsebemben, de negyven kilométeren egy 22-es átlag, hááát, azért mégis! Úgy néz ki, mintha a szomszéd faluba küldtek volna el egy lepukkant Csepellel disznótápért, én meg az ötvenkilós zsákkal a hátamon (ugye, Peti!) botorkáltam volna hazáig. Aztán, pont nem! Elmondanám, ez 22 km/h- val is valódi férfimunka volt, izomszagú és csak a legvégén felszabadító, de ott eléggé!
Ma megint IMVR (Ironman Virtual Race), a héten olimpiai távú triatlon. Jó játék, jó edzés, jó erőfelmérő. A teljesítéshez 3km futást, majd 40km kerékpárt és a végén 10km futást írtak elő. A szabályok szerint a távok akár két napra is eloszthatók, de a sikerhez a végére (vasárnap este) mindegyiknek meg kell lennie. Már az előző IMVR3 (1,5km futás- 20km kerékpár- 5km futás) kihívás kerékpárját is Judit és Peti barátommal teljesítettem.
Nagy öröm, hogy újra együtt nyomjuk, amihez az kellett, hogy a görgőn lévő országúti kerékpárunk mellett legyen valami második, kerékpárnak látszó tárgy is a birtokunkban. Végre Petinek és nekem is megvan a cross trekking darlingunk, Judit meg profi módon országútin nyomja, így - ha nem is számíthattunk világbajnok időkre - összeállt egy elég viccesen kinéző triatlonos vonat, ami azért ha kell, valamennyire haladni is tud. Ráadásul egy, az előző hetinél könnyebb útvonalat javasoltak, ahol nincsenek szintek, autó is alig. Ez az: Üllő- Ócsa- Gyál- Üllő kör, ami kicsit több, mint a kiírás szerinti 40km.
Aztán hamar rájöttünk, hogy egy dolgot biztos nem tudunk majd, HALADNI!
Nem elsősorban a tehetség hiánya, de még csak a kerékpárok alkalmatlansága sem lehetett az oka a karcsúnak látszó eredménynek. Prózaibb oka van: egy közepes méretű szélvihar, ami kb. 25km hosszan szembejött velünk, max kicsit oldalról (hol jobbról, hol balról) akarta kilökni alólunk a kerékpárjainkat. Addig még rendben is volt mindez, amíg néhol fasorok között haladt az egyébként tök sima és jó minőségű aszfaltút, de amint eltűntek a fák mellőlünk és a szépen felboronált mezőgazdasági területek között haladtunk, onnantól már porvihar is nehezítette a látást és a haladást. Csikorgott a homok a fogaink alatt, könnyezett a szemünk a benne lévő anyaföldtől (Nem volt kedvünk énekelni a Nélküled-et...sem).
Én nem tudom hogyan csinálják mások, de az egész tomboló szélvihar alatt csak hátszélből találkoztunk kerékpárosokkal, a mi pofaszeles irányunkban senki nem volt az úton, senkit nem hagytunk le és más sem előzött meg bennünket. Máskor állandóan azon dühöngünk a tekerések során, hogy alig köszönnek vissza a szemből érkezők (már a kerékpárosok sem a régiek:-), nincs már meg a tisztelet egymás teljesítménye iránt. Na, ez tegnap nem így volt! Láttátok volna az aggódó tekinteteket, úgy emelgette mindeni a kezét ránk, mintha a harmincas évek végén egy nemzetiszocialista tagszervezet fanatikusai érkeztek volna a tisztújító nagygyűlésükre.
Ötkilométerenként váltottunk elöl, hogy maradjon elég erő a végéig. Aki elöl ment, úgy érezte, hogy egy helyben teker, a szembeszél teljesen elvette a haladás élményét. Peti egyszer hátra is szól, hogy: "Baszod, 150 a pulzusom és úgy érzem, nem haladok előre." Ránéztem az órámra és én - valamelyest szélárnyékban - is ugyanezt az értéket tudtam produkálni úgy, hogy majdnem az oldalamra borultam. Életemben nem tekertem még ekkora szembeszélben! A mélypont Ócsára befelé haladó emelkedő és a városból kifelé menő emelkedős rész, egészen a gyáli lekanyarodást biztosító körforgalomig tartott. Juci itt halkan megjegyezte, hogy "Nem akarunk visszafordulni?" A válasz határozott "nem" volt, pedig -ahogy a vicc mondja - igény azért lett volna rá!
A háttérben még látszik a porvihar, amit nem mi keltettünk, csak átéltünk
Gyálra beérve már majdnem normális viszonyok vártak bennünket. A város előtt jól bekajáltunk egy-egy sós karamellás SiS-t, ami erőt adott, a szél a házak között egészen megszelídült, így mehetett végre a suhanás. Peti egyik alkalommal szólt is, hogy ne dumáljunk neki előre, mert nehéz a kommunikáció így 36,8 km/h sebességnél. Mentünk, mint a meszes...egészen addig, amíg újra rá nem fordultunk az Üllőre vezető, az ellenkező irányból már ismerős útra. Meglepő módon megint beleálltunk egy erős szembeszélbe. Csak a mi tiszteletünkre fordult meg a széljárás, így mehetett a küzdés újra. Peti egy kicsit lemaradt, mert kímélnie kell a térdét, mi Jucival törtük az utat a cél felé. Aztán egy óriási robajt hallottunk. Mindketten megíjedtünk és befékeztünk, mert olyan volt, mintha egy teherautónyi EU raklap borult volna Petire. Aggódva vártuk, hogy megjelenjen a kanyarban, ami rövidesen meg is történ. Bármi is volt, ami ekkora zajjal járt, legalább nem rá esett! Mellénk ért és elmesélte, hogy a szél éppen előtte csavart ki egy öles fát, ennek a hangját hallottuk a kedvesével. Méltó megkoronázása lett volna a sporttevékenységünknek, ha még a fatörzzsel is meg kellett volna birkóznia, de szerencsére nem az út felé dőlt, hanem kifelé, a többi fa felé.
Néhány kanyar után beértünk Üllőre és a város utolsó utcájában megálltunk az autónknál. Véget ért a szombat délelőtti kaland. A Garminom beküldte a 40km- es eredményt az Ironman VR központjába, amin szerintem azóta is hahotázva röhögnek, pedig ha tudnák, hogy mennyit melóztunk azért, hogy egyáltalán legyen mit beküldeni, inkább sírnának a bűntudattól!
Végezetül azért még egy fát derékba tört a szélvihar közvetlen előttünk, amit egy fehér furgon teteje bánt leginkább. Mi már meg sem lepődtünk rajta, ültünk az autóban, néztük a megcsonkított növényt és arról beszélgettünk, hogy jó ez, legalább lesz miről beszélnünk az unokáknak...ha majd egyáltalán érdekli őket!
...
Peti barátom szerint a mai nap himnusza kb úgy hangozna, mint a Bakter Brothers Szépek vagyunk című száma (ha már tehetségesek és gyorsak nem lehetünk), csak az oda nem való részleteket mindíg valami hősies kifejezéssel, meg a kerékpáros szinonímáival helyettesíthetnénk. Így, hogy meghallgattam vagy kétszer, szerintem jó kis music lenne belőle. A mai nap után nincs lehetetlen!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.