PROACTIVE Blog

A PROACTIVE márka égisze alatt zajló történések rövidebb, hosszabb leírása

Kelj fel és állj!

Érdekes és egyben nagyon tanulságos adat, hogy egy ember naponta átlagosan 7,7 órát tartózkodik ülő testhelyzetben. Ezt az elsősorban a mozgásszegény életmóddal összefüggő  világjárványt, az "ülőmunka betegségeként" (Sitting Disease)  a különböző rákos megbetegedésekkel egy szinten tartják már számon.

sitting.png

Ez az adat még akkor is nagyon gyorsan összejöhet, ha egyébként sportos, aktív életet élsz! Egy jópofa program segítségével - amit a JustStand.org oldalon találtam - én is megnéztem a tegnapi napomat (szombat). Hajnali 45 perc futással, autózással, metrózással, gyaloglással, meccsnézéssel, iskolával tudtam 8, 5 órát produkálni.

nyil-le.jpg

Sitting Calculator

Ha már ott vagytok, érdemes a kalóriaégetés fület is kitölteni, hogy lásd, hogyan viszonyult az aktivitásod a kalóriafogyasztásodhoz.Ha a végén az derül ki, hogy többet égettél, mint amennyit az üldögéléssel "megspóroltál", akkor nyugodt lehetsz, mert tettél azért, hogy ne váljon számodra is veszélyforrássá az ülőmunka betegség.

Egy erre vonatkozó kutatás során azt tapasztalták, hogy a vizsgált 123 ezer embernél, akik legalább napi 6 órát ültek (munkahelyen, otthon) nagyobb eséllyel betegedtek meg (keringési, diabétesz, depresszió, tüdőbetegségek, rák - ezek nálunk is vezető halálokok!!!), mint fizikailag aktívabb társaik. 1996 és 2003 között vizsgált időszakban az inaktív életet élő nők esetében 94%-kal, míg a férfiak esetében 81%-kal nagyobb volt a valószínűsége, hogy a kelleténél hamarabb halnak meg az életmódjuk miatt. 

A másik probléma, hogy az ülő életmód - kényelmetlen székeken, nem megfelelő testhelyzetekben - a kiváltó és súlyosbító oka különböző háti és nyaki gerincproblémának, térdfájdalmaknak és más diszfunkciónak.

11.jpg

Nem megfelelő ülő testhelyzetben jóval nagyobb súly nehezedik a gerincoszlop bizonyos pontjaira, a csigolyák közötti porckorongokra és az ízületekre. Az izomrendszer problémái, a beállt, görcsös izmok  is a  tartásproblémák miatt válnak fájdalmassá. A két említett problémakör hátrányai összeadódnak, emiatt válik egyre inkább világméretű problémává a Sitting Disease.

Az elmés amerikaiak már meg is találták rá a megfelelő megoldást: ez a Stand Up Desk. Kiküszöböli az időzavarból eredő kifogásokat, a speciálisan kialakított munkahelyeden kedvedre váltogathatod az ülést és az állást, kiegészítve egy kis testmozgással. Hol van már az az idő, amikor arról győzködtük az üzleti partnereinket, hogy használják a lépcsőt a lift helyett, mert akkor több kalóriát égetnek el! Ezzel egyedi kialakítású munkaállomással (többféle megoldása létezik) - ha naponta 2 órát állva dolgoznak - heti 8-900 extra kalóriát tudnak elégetni és sokat javítható a testtartás, megelőzhetők a nyak és hátgerinc problémák.

sit-to-walk-station-desk-treadmill-6.jpg

 

Én továbbra is a sportos életmód nagy barátja vagyok és hiszem azt, hogy megfelelő sportaktivitás -munka - regeneráció arányok megtartásával az ilyen segédeszközökre nem lesz szükségünk ahhoz, hogy az életminőségünket javítani tudjuk. Most megyek is egy kicsit kertészkedni ebben a jó időben!

Tudományos forrás: 

Pronk NP, Katz AS, Lowry M, Payfer JR. Reducing Occupational Sitting Time and Improving Worker Health: The Take-a-Stand Project, 2011. Prev Chronic Dis 2012;9:110323.

“Leisure Time Spent Sitting in Relation to Total Mortality in a Prospective Cohort of US Adults.” Alpa V. Patel, Leslie Bernstein, Anusila Deka, Heather Spencer Feigelson, Peter T. Campbell, 5 Susan M. Gapstur, Graham A. Colditz, and Michael J. Thun. Am J Epid Published online July 22, 2010 (DOI: 10.1093/aje/kwq155)

A bejegyzés trackback címe:

https://sportphysio.blog.hu/api/trackback/id/tr977357238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PROACTIVE Blog

A "PROactive Sportklinika" valóságos egészségügyi és motivációs intézmény, ahol az aktív életmódot folytatók számára izgalmas témában rendelést nyitottunk. Célunk az, hogy ezek az ismeretek, tapasztalatok, jó gyakorlatok minél több hobbi és versenysportolóhoz, sportos szülőhöz, edzőhöz és sportvezetőhöz eljussanak.

Facebook oldaldoboz

Címkék

1000km (1) 2016 (2) 21km (1) 42k (1) 575 Team (1) Actimel 10 km (1) Active Living Research (1) Adductor (1) Afrikai Nemzetek Kupája (1) Agyrázkódás (1) Akadályfutás (4) Akut sérülés (1) Alapozás (1) Állóképesség (5) All core all the time (1) Alvás (3) Alvás Világnapja (1) anabolikus folyamat (1) Arthritis (1) Autógumi (2) Az edző is vezető (6) Balaton (1) Balatonman Füred (1) Bala a gegszter (1) Balboa- kör (1) Barna rizs (1) Bemelegítés (1) Bizalom (1) BMX torony (1) Böde Dániel (1) Bokaficam (1) Branislav Ivanovic (1) Bread and Butter Pickles (1) Brokkoli (1) Buli (1) Burpee (6) Chelsea FC (1) Cirkadián ritmus (2) Core izmok (5) Csapatszellem (3) Csokonyavisonta (1) Cube Naure Pro (1) Cukkinipogácsa (1) cyclocross (1) Dan Price (1) Defibrillátor (1) Dehidratáció (3) DigiSport Reggeli Start (1) Dinamikus ülés (1) Dombfutás (1) Dr Bubó (1) Dugóka (1) DVTK (1) Edward Deci (1) Egészséges étel (1) Egyszerű kondicionálás (1) Együttműködés (1) Elkötelezettség (1) Elsősegély (1) Energiabomba (1) EQ (1) Ernest Gagnon (1) Erőnléti edzés (14) Értekezletkultúra (1) Esti edzés (1) Étrend átalakítás (1) Everziós trauma (1) ExtremeMan (1) Extrinzik motiváció (1) Fájdalomcsillapítás (1) Farkas Zsoltné Nagy Mariann (1) Fascia (1) fehérje (1) Fejben dől el (1) Fejfájás (1) Fejlámpa (1) Félmaraton (1) Finisher (2) Firstbeat Technologies (2) Flow-élmény (2) FMS (Functional Movement System) (1) Folyadékpótlás (4) Funkcionális edzés (3) Futás (4) Gareth Bale (1) Gatorade (1) glikogén (1) Gördeszka (1) Gordon Ramsay (1) Görgőzés (1) Görög joghurt (1) Gyermeksport (2) Gyulladáscsökkentés (1) Hamstring (3) Hasizom (1) Hasi sérv (1) Hátfájás (2) Havasi Balázs (1) Hervé Renard (1) Hidegterápia (2) HIIT (1) Hirtelen szívhalál (1) Hofi Géza (1) Homeosztázis (1) Homeosztázis 5 tényezője (1) Húsvét (1) Időhatékonyság (1) II. BioTech USA Mezei Futóverseny (1) Iliopsoas (1) Immunerősítő italok (2) IMVR4 (1) ING Amsterdam Marathon (1) Intrinzik motiváció (1) Inverziós trauma (1) Irodai ergonómia (3) Ironfater (47) Ironman (2) izomgörcs (1) Izomhúzódás (2) Izomláz (2) Izompólya (1) Izomszakadás (1) Izotóniás italok (1) Ízületi diszfunkció (1) Izületi kopás (1) Ízületi mobilitás (1) Ízületi stabilitás (1) Ízületről ízületre- megközelítés (1) Jász Határ Futás (1) Játékvezetés (1) Jégfűrdő (1) Jose Mourinho (1) Kajakontroll (1) Karácsony (1) Karanténkonyha (1) Karfiol (1) Karfiolkenyér (1) katabolikus folyamat (1) Kékes Csúcsfutás (1) Kerékpár (1) Keresd a hegyet (1) Keresztedzés (1) Keszthely Triatlon középtáv (1) Kettlebell (3) Kihívás (1) Kinesio tape (1) Kinetikus lánc (1) Kommunikáció (1) Kosárlabda sérülések (1) Krónikus ízületi kopás (1) Kütyükorszak (1) Labdarúgó sérülések (5) Lágyéksérv (1) Lazac (1) Lelki állóképesség (1) Locsolóvers (1) m.gastrocnemius (1) m. soleus (1) Magyar Trifecta- kihívás (1) Mákos- almás pite (1) Manchester United (1) Marcus Rashford (1) Mark Wahlberg (1) Masszázs (3) Matematika (1) Melegterápia (1) Mesut Özil (1) Mezeifutás (1) Mindennapos testnevelés (1) Minőségi alvás (1) Motiváció (7) Nagyatád (1) Nagy Gella- hegy (1) Neuromuscularis kontroll (1) NFL (1) Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton (1) No pain no gain! (1) Nyakfájás (1) OLB Vokál (41) Old Lake Man (1) Önmasszázs (1) Öreg-tó (1) országúti kerékpár (1) Paraszimpatikus idegrendszeri hatás (1) Patella-ín (1) Pavlov kutyája (1) Pécel (1) Péceli Párducok (2) Pécel Apáca-domb (1) Példakép lettem! (1) Philadelphia Eagles (1) Placebo- hatás (1) Plandurance (4) Planking (1) Polar (1) Prague Halfmarathon (1) Proactive (1) Proactive LAB (23) Proaktív motiváció (8) Propriocepció (2) Quadriceps femoris (1) Rajtlista (3) Rákosmenti TK (5) Randy Hetrick (1) Razvan Burleanu (1) Regeneráció (1) Reggeli edzés (1) Rehab (8) Rehabilitáció (7) Rejtő Jenő (1) Reziliencia (1) RFR (1) Románia (1) Schlatter-Osgood (1) Senkit nem hagyunk hátra! (1) Sérülés prevenció (11) Sitting Calculator (1) Sitting disease (3) Skateboard workout (1) Smart Cap Bottle (1) SMR henger (2) Spárga (1) Spártai fejpánt (4) Spartan Race (29) Spartan Sprint (1) Spartan Sprint Veszprém (6) Spartan Super (2) Spartan Super Tokaj (13) Spartan Winter Sprint (13) Spar Budapest Maraton (1) Spar Maraton Fesztivál (1) Spinning (8) Sportapuka (5) Sportártalom (1) Sportpszicho (5) Sports-Health.com (1) Sportsérülések (3) Sportspecifikus edzés (1) Sporttáplálkozás (11) Stand Up Desk (1) Street Workout (1) Stressz (1) Svit (1) Szálka a testben (43) Szeged (1) szénhidrát (1) Szénhidrát diéta (5) Szimpatikus idegrendszeri hatás (1) Tarcal (1) Társadalmi felelősségvállalás (1) Teammunka (1) Térdfájdalom (1) Térdproblémák (1) Teremfoci (1) Terepfutás (6) Tokaj (1) Tom Sawyer kalandjai (1) Törzserősítés (4) Triatlon (3) Trifecta (2) Trigger- pont (1) TRX (5) Tuberositas patellae (1) Túlterhelés (1) Uborkasaláta (1) Ugrótérd (1) Újraélesztés (1) Ülőmunka (1) US Navy Seal (1) Utánpótlássport (1) V. Classic Balboa (2) Versus (2) Vertikálfutás (2) Vince Papale (1) Vinnie Jones (1) Vivicittá 2019 (2) Vs (2) Wadkanz Trail (4) WizzAir félmaraton (2) Zöldség (1) Zöldséglé (1) Zöld turmix (1) Zsiliptevékenység (1) Címkefelhő

Top 5

  1. 5+1 tipp a mérkőzés utáni gyors regenerációhoz labdarúgóknakAz, hogy egy sportoló mit tesz a teljesítménye érdekében közvetlenül a mérkőzés után legalább annyira fontos, mint az, hogy mit tesz előtte! A gyorsabb regenerálódás érdekében érdemes bizonyos...
  2. Jégzselé vagy forró fürdő?Igen kellemetlen dolog tud lenni, ha az áhított hétvégi pályára lépést az húzza keresztbe, hogy az edzésen szerzett rutinsérülést pont ellenkező módon kezeli magán a sportoló, mint ahogy azt a...
  3. Gordon Ramsay győzni tanít - 1. Zöld turmix a pokol konyhájábólVagyunk néhányan, akik a bakelit "A" oldalának végén elértük a megvilágosodást és rákaptunk a triatlon -érzésre, arra viszont nem gondoltam, hogy kedvenc botrányséfem, Gordon Ramsay is hasonló...
  4. Mesut Özil titka: több fizioterápia és jobb minőségű alvásAz utóbbi napokban több helyen is olvastam arról, hogy Mesut Özil bevallotta, a nagyszerű 2015- ös Premier League teljesítménye mögött az áll, hogy apró változásokat hajtott végre az életében és így...
  5. NO PAIN, NO GAIN!A véletlen, vagy éppen az általunk teremtett helyzet az oka annak, hogy a mai napon több alkalommal is elhangzott a Jóisten neve és a vasárnapi istentisztelet fogalma? A választ fedje egyelőre...
süti beállítások módosítása