Már a Spartan Tokaj Super után megfogalmazódott a Csapatban, hogy egy téli versenyt és egy éjszakai versenyt feljegyez a közös bakancslistára, mert a hó, a jég még izgalmasabb kihívásokat tartogathat és a tokaji sűrű, sötét este is igazi férfiasságpróbát nyújtott, akkor miért ne csináljunk meg az elejétől végig sötétben egy pályát?! Szombaton elérkezett a nap, hogy Szlovákiában, a Svit Winter Race-en kihúzzuk a téli versenyt a kívánságlistánkról.
Négyen - két apa- fia páros - indultunk neki a szlovákiai útnak nagy kedvvel és kalandvággyal, mivel a GPS által felajánlott három változat közül a leghosszabbat választottuk. Ez hajnali indulást, sok-sok szembeforgalmat jelzett előre, de annál többet lehettünk így együtt mi négyen, akik egyébként is nagyon szeretünk együtt lenni! Nagy beszélgetésekkel megváltani a világot, szóval, minden szempontból jónak ígérkezett a szombati napunk.
Ellátmány bekészítve! Indulhatunk! Előtte persze aludni kellene, de azt ilyenkor nem tudunk.
Fények a sötétben
Szép hosszú utunk volt, de semmi nehézség nem mutatkozott. Talán csak annyi, hogy a szlovákiai úthasználathoz szükséges matricát sikerült Svit előtt közvetlenül fekvő Poprádon megvennünk, azaz svarcban jutottunk el tulajdonképpen a végcélunkig. Gyönyörű idő, a Magas Tátra csúcsai fogadtak bennünket, de a hideg és a párás levegő hatására rövidesen lement a függöny és egy szürket, hideg és havazós időben találtuk magunkat. Nem volt túl kellemes kinézete, de ez bennünket egyáltalán nem érdekelt, mert mi pont amiatt jöttünk, hogy fázzunk, fetrengjünk a hóban, csússzunk a jégen és ha kell, megfürödjünk valami jeges fergetegben.
Svit felderítése közben
A felderítés és regisztráció után - ami nem tartott tovább kb. 10 percnél, már készülődtünk is a nagy megmérettetésre. Nagynak tűnt a baj, mert iszonyatosan hideg volt, a pálya havas volt, néha elindult a hózuhatag felülről és az első információk alapján a pálya a nulladik métertől meredeken indul felfelé. Szóval, minden megvolt ahhoz, hogy téli versenyen vegyünk részt, pedig aki tavaly is volt Svitben, az a szombati körülményeket kifejezetten kedvezőnek ítélte volna.
A sviti forgatag
Aranyszabály a Spartan Race versenyeken, hogy ha a helyszínen van egy tó vagy egy folyó, akkor abban fürdeni fogunk, mindegy milyen a levegő és a víz hőmérséklete!
A városban sétálva elő-előbukkant egy akadály, amit majd le kell küzdenünk
Kicsit fájt a levegő, de egy Spártainak ez meg sem kottyant
Előkészületek
Az előtte csapatszelfi kicsit komolyra sikerült
Na, azért nem vettük olyan komolyan ám!
Íme a pálya:
A pálya magában nem volt annyira nehéz, de az elején egy kb 220 m-es szintemelkedéssel megalapozták a kedvünket és az energiaveszteségünket is. A fiatalok kissé el is futották magukat, mi öregek - ahogy a képen is látszik - kicsit megfontoltabban, felsétáltunk a tömeggel. Lajos ezt is jobban bírta, nekem a +40 kg egy idő után már mázsás súlyként nyomta minden négyzetcentiméteremet.
A csúcson várt bennünket a szokásos memóriajáték. Annyira a levegő hiányával voltam elfoglalva, hogy azonnal két alternatív megoldás is megjelent a fejemben, ami kissé kellemetlen, mert ha a kikérdezésnél a rosszal állok elő, akkor 30 burpee lesz a jussom.
Kicsit kiakadt a srác amiatt, mert fényképeztem. Meg kellett mutatnom, hogy a megoldás nem látszik egyik képen sem!
Jeges lefelé futás következett, ahol akkorát taknyoltam, hogy öröm volt nézni. Lajos megijedt, de én jó Aikido-s szokás szerint kigurultam az esést, felpattantam és futottam tovább. Én legalábbis így emlékszem.
Áthaladást gátló háló, át kellett mászni rajta. Nem ügy.
Érkeznek az első palánkok is. Most még apróságok, de később megnőnek.
Bokát nem kímélő futás az itt- ott mozgolódó rönkökön.
A lajhározás új feladat volt, még nem találkoztunk vele. Könnyűnek tűnt, de a mögötte lévő burpee zóna rendesen telített állapotban volt. Végül, mindannyian sikeresen áthaladtunk.
Egy lélekölő, több km-es egyenes latyakkal, hideg széllel és sok akadállyal, aminek a végére teljesen elfogyott az erőm. Ekkor éreztem először, hogy hátráltatom Lajost, de ő nem tágított mellőlem.
Érkezik a majomlétra. Felkészültünk rá, nem is okozott gondot.
Egyensúly feladat, az előre betervezett első 30 burpee. Lajos persze ebben is kimagaslott a négyesfogatunkból. Az Igricik testületileg leestek.
Szép hosszú szögesdrót akadály. Jól megmerültünk a latyakban, innentől kezdve már nem vigyáztunk a ruhánk tisztaságára, meg szárazságára sem.
Ez a futóút megölte a lelkem és a testem is. Hosszú és unalmas, jaj!
A magas palánk, ami itt, ezen a ponton már segítség nélkül kevés embernek van meg.
Íme az akadály, ami általában nem sikerül nekünk. Én nem bírom el magam, Lajos simán, de neki a két gyűrű közötti távolság túl nagy.
Érkezés vissza a városba. Futunk, mászunk, futunk mászunk, egészen a folyócska hídjáig.
Majd a híd alatt átkelés a jeges vízben. Nagyon felébresztett!!
Dárdadobás, ahol én voltam a jobb (kevés ilyen van, meg kell ünnepelni). Beledobtam a csávó vállába, de kifordult belőle a dárda. A bíró csak annyit mondott "done" és mutatott, hogy futhatok tovább. Lajos fitten nyomta a burpeet.
Ráfordultunk a célegyenesre. Egy csúszós lejtő és utána már minden ok.
Értelmet kapott az érkezésünkkor megcsodált monumentum. Ez az utolsó leküzdendő akadály.
Lajos a Finisher éremmel. Igazi hőssé vált, hogy megint nem hagyott magamra, pedig száguldhatott volna előre. És itt vagyok én is...
Íme a csapat:
Íme a Csapat eredményei a két Igrici szemszögéből. A Szabók voltak olyan jók, hogy velünk együtt, ki-ki a saját korosztályával együtt ugrotta át a parazsat.
Megint sikerült elhinnünk, hogy ez a sportág igazán nekünk való. A fizikális kihívás végén átugrani a tüzet nagyszerű élmény, főleg, ha barátokkal teheted ezt meg. A Spartan Race igazi közösségi élmény, ahol ha egyedül vagy, kevesebb vagy. Nekünk megadatik, hogy ezt a sok jópofa akadályt közösen küzdhetjük le, majd pedig leülünk és egy pohár sör és valami jóféle harapnivaló mellett órákon keresztül adomázunk a történtekről Én ezt kifejezetten imádom és ezért nem érdekel, hogy milyen időeredménnyel végzek a versenyen. Számomra a sztorik és a Barátok az igazán lényegesek!
...és egy kép már otthonról, hogy lássátok, nem könnyű a terepfutó feleségének vagy édesanyjának lenni. A kettő együtt, meg egyenesen katasztrofális:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.