PROACTIVE Blog

A Nemzeti Sport online oldalán olvastam egy rövid és értetlenkedő hangnemben született írást arról, hogy bizony Marcus Rashford felfoghatatlanul keveset keres a Manchester Unitednél!!! A cikkíró az előtt is értetlenül áll, hogy ez a korszakos tehetség hogyan képes ilyen minimális jövedelem mellett- ami az angol átlagbért sem éri el - az első két mérkőzésén azonnal négy gólt lőni! A cikkíró azt sugallja, hogy elképzelhetetlen, hogy valakit ne azonnal a pénz (vagy a még több pénz) sarkalljon teljesítményre. Ezt bizony, a magyar viszonyok között dolgozó médiamunkásnak nehéz ésszel átérnie, hiszen mást sulykolnak beléjük a példák, ahogy a labdarúgóink fejébe is. 

Tényleg annyira nehéz felfogni, hogy vannak még olyan tizenévesek, akik számára első a jó teljesítmény és csak utána kezd fontossá válni annak a pénzbeli ellenértéke?

Igen, a tapasztalataim azt mutatják, hogy kis hazánkban sok esetben fordítva vannak bekötve a fiatal labdarúgók motivációs vezetékei!

Miért feltételezzük, hogy a Ködös Albionban nem figyelnek oda a tehetséggondozás motivációs oldalára és nem tudatosan tervezett az, ami ezzel a szupertehetséges tinédzserrel történik?

A mi gyerekeink - hozzájuk képest motivációs értelemben -nőnek, mint a dudva és csodálkozunk, amikor kikerülve egy európai nagy csapathoz a magas frusztrációs szint miatt gyenge vagy hullámzó teljesítménnyel vagy éppen folyamatos sérülésekkel rukkolnak elő. Tisztelet a kevés kivételnek. Gondoljunk azokra a "világsztárokra", akiket az utóbbi évtizedekben kinevelt a hazai rendszer!

Teljesen oda meg vissza vagyunk a délszláv játékosok mentalitásától ,akik nem ismerik a " vereség" és "vesztes" fogalmakat, mindig képesek valami pluszt hozzátenni a játékukhoz a győzelem érdekében. Ők a teljesítményük alapján egyre jobb és jobb szerződéseket kötnek jobbnál jobb csapatokkal. (Olvastátok a blogon Ivanovic véres cipőjének történetét?)

Hogyan beszélhetünk tudatos és egészséges motiválásról, amikor a legjobb magyar játékosoktól a fiatalok azt látják, hogy soha sem a nagy szakmai kihívást, hanem a gyorsan megszerezhető nagy pénzt részesítik előnyben a szerződéskötéseiknél!?

Félig viccesen (de csak félig) azt szoktam erre mondani, hogy Angliában - meg más labdarúgó nagyhatalmaknál is - többen olvashatták Mark Twain alapműnek tekinthető ifjúsági regényét, a Tom Sawyer kalandjait,  mint nálunk, mert már ebből a regényből kiszűrhető a lényeg, az esszencia, amit minden sportoló gyerekbe bele kellene plántálni ahhoz, hogy az "anyagiasság" ne előzze be a teljesítményt, a bizonyítási vágyat, az önmotivációt, a kockázatvállalást vagy nevezzük bárhogyan. és  a játék szeretetét.

Arra a kerítésfestési jelenetre gondolok, amikor a nagynéni által kiadott feladatot úgy teljesíti Tom, hogy elhiteti a barátaival, hogy a kerítésfestés nem munka, hanem valódi szórakozás. Olyan jól sikerül a misszió, hogy neki nem is kell dolgoznia, a gyerekek egymás kezéből kapkodják ki az ecsetet és még fizetni is hajlandóak azért, hogy megtapasztalhassák ezt az isteni szórakozást.

„Minden munka: amit meg kell tenni, és minden szórakozás: amit önként vállal az ember.”

Szóval, valahogy így kellene a játékosoknak is gondolkodniuk akkor, amikor látszólag érdek nélkül teljesítenek. Élvezni kellene a játékot, sok konkrét tapasztalatot szerezni, megérezni a siker ízét, referenciát (hírnevet) teremteni, büszkének lenni arra, hogy éppen ott és éppen azt csinálhatom, majd pedig learatni annak a gyümölcsét anyagiakban is.

Erre nálunk mi a trend?

Íme néhány jellemző példa arról, mennyire prostituálódnak a mai tehetségeink néhány fillérért és milyen gyorsan felejtik el azt a célt, amiért annak idején ezt a gyönyörű sportágat választották:

Egy NB III- ban vitézkedő gárda, bennmaradási célokat dédelgetve fiatal, motivált játékosokkal kívánta megerősíteni a keretét. Csapatépítés során eljutottak az "x" akadémián nevelkedett, tehetségesnek mondott labdarúgóhoz is, aki egy NB I-es klub második csapatánál üldögélt a padon. Ajánlatot tettek számára, ami abból állt, hogy egy visszafogottabb alapjuttatás mellett a csapat bennmaradása esetén komoly prémium üthette volna a markát (az akkori jövedelme többszöröse). Ő erre nemet mondott, mert elégedett volt a jelenlegi helyzetével és nem akarta kockáztatni a 150 ezer forintos nettó fizetését, meg a használatra kapott lakást, pedig a bajnokság őszi felében összesen 54 percet töltött a pályán!

A másik kedvencem, amikor egy feljutásra esélyes csapat a Mennyei Megyei II-ből képtelen volt csatárt igazolni azért, mert náluk nem volt alapfizetés, hanem kizárólag teljesítményfüggő, győzelmi prémiumot kaptak. Ez a csatár 20 ezer forintot tett zsebre minden hónapban és elfocizgatott egy megyei II-es középcsapatban, viszont NB III-ba vágyott.

Annak az egyébként NB I-et is megjárt fiatal kapusnak a története is tipikus, aki egy NB III-as középcsapatnál ilyen -olyan megoldásokkal 200 ezer (!!!) forintot vitt haza havonta. Ezért képes volt a helyi rivális ellen leköpni a másik fél játékosát és verekedésbe is beszállni, mutatva a klubhűségét, de amint egyszer nem gyűltek össze a kisebb- nagyobb összegek a zsebében a hó végén, azonnal csökkentette a teljesítményét. Amikor viszont ezt szóvá tették neki és a padra száműzték, akkor az interneten kitálalt a fizetési morálról, megoldásokról és a hamis ígéretekről. 

Számtalan hasonló történetem van, ami azt bizonyítja, hogy

a pénz fókuszba állítása megöli a labdarúgás szeretetét, a kiegyensúlyozott teljesítményt és a játékos belső (ön)motivációját.

A pénzzel kézi vezérlésre állítjuk őket, a belső motivációt felváltja a kívülről jövő kondicionálás (valójában Pavlov kutyájához hasonló állapotra váltanak) és ezzel tesszük a legrosszabbat velük. Ennek a kijelentésemnek a tudományos alapjait Edward Deci igazolta egy kísérletével, amihez embereket toborzott:

• A jelentkezőket két csoportra osztotta és azt a feladatot adta nekik, hogy rakjanak ki különböző puzzle képeket időre.
• 13 percet adott minden fordulóban a feladatra, amiből 8 percet egyedül töltöttek, felügyelet nélkül.
• Egy külső helyiségből azt figyelték, hogy ki mennyire marad a feladatnál akkor is, ha nem ellenőrzik a munkáját ( ki marad akkor is motivált).
• Zavaró tényezőként férfimagazinokat tettek az asztalra, amelyek akár el is vonhatták a résztvevők figyelmét a feladatról.
• Az 1. csapatnak bizonyos fordulókban pénzt is adtak a képek kirakásáért.
• A mellékelt táblázatban a három fordulós játék eredményeit foglaltam össze. A számok a feladattal töltött perceket mutatják.
• A számok azt mutatják, hogy az 1. csoport a pénz hatására kicsit nagyobb aktivitást mutatott (5 percig dolgozott) a második fordulóban, viszont a pénz elvétele után csökkent az aktivitás és már csak pénz újbóli rendszerbe állításával lehetett emelni rajta.
• A 2. csapat kiegyensúlyozott teljesítményt mutatott belső motivációjuktól hajtva. Azon lehet vitatkozni, hogy mekkora volt ez a belső motiváció (nyilván erős eltérítő ingerek érkeztek a Playboy magazinok irányából), de tisztán a belső hajtóerőt használta fel a feladat elvégzéséhez.

Emiatt nem gondolom, hogy Marcussal kibabrált a sors és a Manchester United akkor, amikor nem töltötte túl az anyagi kereteket, hanem hagyja, hogy folyamatosan bizonyítson és a saját belső motivációja vigye előre és egyre magasabbra és magasabbra.

De, hogy ne legyen annyira fennkölt a vége, had' osszam meg a DVTK-nál levitézlett Árki Gábor sportigazgató szavait, aki így fogalmazott a DigiSport Reggeli Start műsorában még jócskán a regnálása közepén, de jócskán az egyesületet sújtó motivációs válság elején, 2015-ben:

„Ősszel hihetetlen alázattal tették a feladatukat a játékosok, most ezt hiányolom. Kicsit bealudtunk, talán túlzottan is a helyén volt minden, és ez volt a baj. Itt minden feltétel adott a sikeres szerepléshez. A kevesek közé tartozunk, mert a játékosok mindent megkapnak időben. A labdarúgóknak meg lett mondva, hogy aki nem úgy áll hozzá, ahogy kell, azoktól elköszönünk. Nehogy már nekem kelljen motiválni egy olyan embert, aki a hobbijából él!”