PROACTIVE Blog

A PROACTIVE márka égisze alatt zajló történések rövidebb, hosszabb leírása

Szombaton hidratáltunk egyet a Szomjas teve utcában
Jobb helyet nem is választhattunk volna az év végi záróbulinkhoz!

A szombati nap több, mint felét együtt töltötte az OLB Vokál törzsgárdája! Szeretünk együtt lenni, ezért elhatároztuk, hogy közösen ünnepeljük meg a futó és akadályverseny -szezonunk lezárását. Az együtt töltött időbe belefért egy futókirándulás az Isaszeg környéki dombokon, közös főzés és vacsora (nem szépítem, óriás zabálás), sok-sok baráti beszélgetés, jó hangulat, az idei év értékelése és a 2017- es célok lefektetése is.
szomjas_teve_utca.jpg

Egyikünk sem hitte volna, hogy tényleg létezik ilyen nevű utca Isaszegen. Aztán mégis.

Nem mi lennénk, ha a közös bulinkba nem terveznénk egy kis fizikai aktivitást is. A szombati együttlétet egy 7 km-es terepfutással vezette be a társaság a Gödöllői- dombság lankáin. A futás felelőse és egyben a buli házigazdája Gábor barátunk huncut kis pályát rakott össze, többek szerint nagyon hasonlított az októberben már keresztbe- kasul átfutkorászott Tokaj- hegyhez. A társaság kitikkadva, jóleső fáradtsággal tért vissza a Szomjas teve utcába, hogy aztán egy rövid napfürdőzés után elkezdje a jól megérdemelt hidratálást és a kalóriák visszapótlását.

Íme néhány kép a megpróbáltatásokról:

a_csapat_-1.jpg

futas-4.jpg

futas-1.jpg

futas-6.jpg

vokal_edzes.jpg

futas-2.jpg

a_csapat-2.jpg

a_csapat_-3.jpg

futas-7.jpg
2016-12-03_14_35_08.jpg

Napfürdőzik a csapat a közös örömfutás után (alternatív cím: Ázott veréb stílusú közös ülés a kerti hintán)

Ha örökös büntetlenséget nem is adott, de az esti evés- ivás miatti lelkiismeret furdalást csírájában fojtotta el a ez a kis dombfutás. Annyira elfojtotta, hogy a házba visszaérve azonnal "Terülj,terülj asztalkám!", még vacsora előtt egy áldomás és egy kis falatozgatás volt műsoron. Persze, beindult a történetmesélés és az előző, igencsak kemény időszak közös élményeinek felemlegetése, újraélése. Eközben fogyott a disznósajt, a házi szalámi, a fetával töltött paprika, hagyma, szalonna és egyéb más fitnesz étkek. Mindent lehet, csak kenyeret ne együnk hozzá alapon, Gábor a jóforma zakuszkát pritamin paprikával tolta.

2.jpg

Ezt értetek (is) ittuk!

1_1.jpg

Szegényes uzsonnaasztalunk a futás utánra

3.jpg

Peti csipeget

2016-12-03_14_50_55.jpg

Kapok egy katonát? Lajos szalonnája világbajnok volt.

5.jpg

A házigazdánk -művésznevén GG - lebukott, mert kenyeret is evett a disznósajthoz
4.jpg

Eszünk, iszunk, beszélgetünk.
a_1.jpg

Filozófusok

b.jpg

Elnökök

c.jpg

A Konyhafőnök

e.jpg

Mr Rác Ponty (ő elfogyott)

f.jpg

A terített asztal 

g.jpg

Az egészséges sült zöldség

j.jpg

"Ezt mindet én eszem meg!"

k.jpg

Kizárólag cukormentes desszertet, sportolók vagyunk...vagy mi?

A két étkezés közötti időt  - a Manchester City - Chelsea  és El Classico háttérzaja mellett - a közös élményekkel töltöttük ki, amit nem lehet elégszer újraélni. Jó volt újra a hasunkat fogva kacagni országos poénokon, újra megveregetni egymás vállát a teljesített edzésadagok, vagy éppen az augusztus végén még lehetetlennek tűnő, de végül teljesített versenyek okán. 

Íme a Vokál eddigi közös története Finisher érmekben és távokban, ahol egyértelműen látható a fejlődés:

a_vokal_tortenete_finisher_ermekben_-2.jpgII. Jászhatár futás (6 km akadály), Budapest Maraton (10 km aszfalt), II. BioTech USA Mezei Futóverseny (12 km terep), Spartan Race Super Tokaj (18 km akadály)

csapat_jo.jpg

Az OLB Vokál

A nagy evés -ivás mellett megterveztük a következő évünket is, ahol komoly hangsúlyt kap egy nemzetközi téli verseny teljesítése és a magyarországi Trifecta megszerzése:

2017.02.18. Spartan Winter Sprint Svit

2017.04.01. Spartan Sprint Veszprém

2017.06.17. Spartan Super Kazincbarcika

2017.10.21 Spartan Beast Eplény

Egy újabb nagy álom, amiért dolgozni fogunk:

trifecta_erem.jpg

 

Aroo!

A bejegyzés trackback címe:

https://sportphysio.blog.hu/api/trackback/id/tr5012023077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

PROACTIVE Blog

A "PROactive Sportklinika" valóságos egészségügyi és motivációs intézmény, ahol az aktív életmódot folytatók számára izgalmas témában rendelést nyitottunk. Célunk az, hogy ezek az ismeretek, tapasztalatok, jó gyakorlatok minél több hobbi és versenysportolóhoz, sportos szülőhöz, edzőhöz és sportvezetőhöz eljussanak.

Facebook oldaldoboz

Címkék

1000km (1) 2016 (2) 21km (1) 42k (1) 575 Team (1) Actimel 10 km (1) Active Living Research (1) Adductor (1) Afrikai Nemzetek Kupája (1) Agyrázkódás (1) Akadályfutás (4) Akut sérülés (1) Alapozás (1) Állóképesség (5) All core all the time (1) Alvás (3) Alvás Világnapja (1) anabolikus folyamat (1) Arthritis (1) Autógumi (2) Az edző is vezető (6) Balaton (1) Balatonman Füred (1) Bala a gegszter (1) Balboa- kör (1) Barna rizs (1) Bemelegítés (1) Bizalom (1) BMX torony (1) Böde Dániel (1) Bokaficam (1) Branislav Ivanovic (1) Bread and Butter Pickles (1) Brokkoli (1) Buli (1) Burpee (6) Chelsea FC (1) Cirkadián ritmus (2) Core izmok (5) Csapatszellem (3) Csokonyavisonta (1) Cube Naure Pro (1) Cukkinipogácsa (1) cyclocross (1) Dan Price (1) Defibrillátor (1) Dehidratáció (3) DigiSport Reggeli Start (1) Dinamikus ülés (1) Dombfutás (1) Dr Bubó (1) Dugóka (1) DVTK (1) Edward Deci (1) Egészséges étel (1) Egyszerű kondicionálás (1) Együttműködés (1) Elkötelezettség (1) Elsősegély (1) Energiabomba (1) EQ (1) Ernest Gagnon (1) Erőnléti edzés (14) Értekezletkultúra (1) Esti edzés (1) Étrend átalakítás (1) Everziós trauma (1) ExtremeMan (1) Extrinzik motiváció (1) Fájdalomcsillapítás (1) Farkas Zsoltné Nagy Mariann (1) Fascia (1) fehérje (1) Fejben dől el (1) Fejfájás (1) Fejlámpa (1) Félmaraton (1) Finisher (2) Firstbeat Technologies (2) Flow-élmény (2) FMS (Functional Movement System) (1) Folyadékpótlás (4) Funkcionális edzés (3) Futás (4) Gareth Bale (1) Gatorade (1) glikogén (1) Gördeszka (1) Gordon Ramsay (1) Görgőzés (1) Görög joghurt (1) Gyermeksport (2) Gyulladáscsökkentés (1) Hamstring (3) Hasizom (1) Hasi sérv (1) Hátfájás (2) Havasi Balázs (1) Hervé Renard (1) Hidegterápia (2) HIIT (1) Hirtelen szívhalál (1) Hofi Géza (1) Homeosztázis (1) Homeosztázis 5 tényezője (1) Húsvét (1) Időhatékonyság (1) II. BioTech USA Mezei Futóverseny (1) Iliopsoas (1) Immunerősítő italok (2) IMVR4 (1) ING Amsterdam Marathon (1) Intrinzik motiváció (1) Inverziós trauma (1) Irodai ergonómia (3) Ironfater (47) Ironman (2) izomgörcs (1) Izomhúzódás (2) Izomláz (2) Izompólya (1) Izomszakadás (1) Izotóniás italok (1) Ízületi diszfunkció (1) Izületi kopás (1) Ízületi mobilitás (1) Ízületi stabilitás (1) Ízületről ízületre- megközelítés (1) Jász Határ Futás (1) Játékvezetés (1) Jégfűrdő (1) Jose Mourinho (1) Kajakontroll (1) Karácsony (1) Karanténkonyha (1) Karfiol (1) Karfiolkenyér (1) katabolikus folyamat (1) Kékes Csúcsfutás (1) Kerékpár (1) Keresd a hegyet (1) Keresztedzés (1) Keszthely Triatlon középtáv (1) Kettlebell (3) Kihívás (1) Kinesio tape (1) Kinetikus lánc (1) Kommunikáció (1) Kosárlabda sérülések (1) Krónikus ízületi kopás (1) Kütyükorszak (1) Labdarúgó sérülések (5) Lágyéksérv (1) Lazac (1) Lelki állóképesség (1) Locsolóvers (1) m.gastrocnemius (1) m. soleus (1) Magyar Trifecta- kihívás (1) Mákos- almás pite (1) Manchester United (1) Marcus Rashford (1) Mark Wahlberg (1) Masszázs (3) Matematika (1) Melegterápia (1) Mesut Özil (1) Mezeifutás (1) Mindennapos testnevelés (1) Minőségi alvás (1) Motiváció (7) Nagyatád (1) Nagy Gella- hegy (1) Neuromuscularis kontroll (1) NFL (1) Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton (1) No pain no gain! (1) Nyakfájás (1) OLB Vokál (41) Old Lake Man (1) Önmasszázs (1) Öreg-tó (1) országúti kerékpár (1) Paraszimpatikus idegrendszeri hatás (1) Patella-ín (1) Pavlov kutyája (1) Pécel (1) Péceli Párducok (2) Pécel Apáca-domb (1) Példakép lettem! (1) Philadelphia Eagles (1) Placebo- hatás (1) Plandurance (4) Planking (1) Polar (1) Prague Halfmarathon (1) Proactive (1) Proactive LAB (23) Proaktív motiváció (8) Propriocepció (2) Quadriceps femoris (1) Rajtlista (3) Rákosmenti TK (5) Randy Hetrick (1) Razvan Burleanu (1) Regeneráció (1) Reggeli edzés (1) Rehab (8) Rehabilitáció (7) Rejtő Jenő (1) Reziliencia (1) RFR (1) Románia (1) Schlatter-Osgood (1) Senkit nem hagyunk hátra! (1) Sérülés prevenció (11) Sitting Calculator (1) Sitting disease (3) Skateboard workout (1) Smart Cap Bottle (1) SMR henger (2) Spárga (1) Spártai fejpánt (4) Spartan Race (29) Spartan Sprint (1) Spartan Sprint Veszprém (6) Spartan Super (2) Spartan Super Tokaj (13) Spartan Winter Sprint (13) Spar Budapest Maraton (1) Spar Maraton Fesztivál (1) Spinning (8) Sportapuka (5) Sportártalom (1) Sportpszicho (5) Sports-Health.com (1) Sportsérülések (3) Sportspecifikus edzés (1) Sporttáplálkozás (11) Stand Up Desk (1) Street Workout (1) Stressz (1) Svit (1) Szálka a testben (43) Szeged (1) szénhidrát (1) Szénhidrát diéta (5) Szimpatikus idegrendszeri hatás (1) Tarcal (1) Társadalmi felelősségvállalás (1) Teammunka (1) Térdfájdalom (1) Térdproblémák (1) Teremfoci (1) Terepfutás (6) Tokaj (1) Tom Sawyer kalandjai (1) Törzserősítés (4) Triatlon (3) Trifecta (2) Trigger- pont (1) TRX (5) Tuberositas patellae (1) Túlterhelés (1) Uborkasaláta (1) Ugrótérd (1) Újraélesztés (1) Ülőmunka (1) US Navy Seal (1) Utánpótlássport (1) V. Classic Balboa (2) Versus (2) Vertikálfutás (2) Vince Papale (1) Vinnie Jones (1) Vivicittá 2019 (2) Vs (2) Wadkanz Trail (4) WizzAir félmaraton (2) Zöldség (1) Zöldséglé (1) Zöld turmix (1) Zsiliptevékenység (1) Címkefelhő

Top 5

  1. 5+1 tipp a mérkőzés utáni gyors regenerációhoz labdarúgóknakAz, hogy egy sportoló mit tesz a teljesítménye érdekében közvetlenül a mérkőzés után legalább annyira fontos, mint az, hogy mit tesz előtte! A gyorsabb regenerálódás érdekében érdemes bizonyos...
  2. Jégzselé vagy forró fürdő?Igen kellemetlen dolog tud lenni, ha az áhított hétvégi pályára lépést az húzza keresztbe, hogy az edzésen szerzett rutinsérülést pont ellenkező módon kezeli magán a sportoló, mint ahogy azt a...
  3. Gordon Ramsay győzni tanít - 1. Zöld turmix a pokol konyhájábólVagyunk néhányan, akik a bakelit "A" oldalának végén elértük a megvilágosodást és rákaptunk a triatlon -érzésre, arra viszont nem gondoltam, hogy kedvenc botrányséfem, Gordon Ramsay is hasonló...
  4. Mesut Özil titka: több fizioterápia és jobb minőségű alvásAz utóbbi napokban több helyen is olvastam arról, hogy Mesut Özil bevallotta, a nagyszerű 2015- ös Premier League teljesítménye mögött az áll, hogy apró változásokat hajtott végre az életében és így...
  5. NO PAIN, NO GAIN!A véletlen, vagy éppen az általunk teremtett helyzet az oka annak, hogy a mai napon több alkalommal is elhangzott a Jóisten neve és a vasárnapi istentisztelet fogalma? A választ fedje egyelőre...
süti beállítások módosítása